Menu

Viviennek segített az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány Jászapátin

2016-03-04 13:16:08

 

Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot – ezúttal Jászapátin. A kórházi szobák tereit tágítja megható találkozások során a telekommunikációs vállalat és a Csodalámpa Alapítvány.
 

Az Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány Tegyünk egy kis csodát együtt! elnevezésű kezdeményezésének lezárultával a vállalat összesen négymillió forintot adományozott a szervezetnek, hogy beteg gyermekek álmait váltsa valóra. Az elmúlt időszakban immáron 21 kisgyermek élhette át azt a csodát, hogy teljesülhetett kívánsága.


A támogatási összegből az Invitel szolgáltatási területén található, érintett húsz város közül ezúttal egy jászapáti óhajt teljesített az alapítvány. Az Invitel és a Csodalámpa képviselői közösen látogattak el a tizenhét éves Vivienhez, aki programozóként szeretne dolgozni a jövőben. Tanulmányait otthonától távol végzi, évről évre remek jegyeket szerez az iskolában. Hogy szüleivel és barátaival könnyebben tudja tartani a kapcsolatot, Vivien egy okostelefont kért az alapítványtól. Az internetképes készülék segítségével ráadásul a jól eső beszélgetések mellett könnyebben elsajátíthatja az iskolai tananyagot, és a tanuláshoz szükséges információk megszerzése is egyszerűbbé válik a lány számára.
 

alt



„Köztudomású, hogy a jókedv és az öröm rendkívül kedvezően befolyásolja a gyógyulás folyamatát, az együttműködés során mindvégig ez a gondolat vezetett bennünket. Magam is részt vettem egy-egy ajándék átadásán, ami igen megindító élmény. Felemelő érzés látni, mekkora örömöt okozunk a gyermekeknek. Ha ily módon egy kicsit is hozzájárulhatunk mielőbbi felépülésükhöz, akkor már megérte belevágni. Valódi kis hősökről van szó, akiknek az arcán egyértelműen látszik: csodával határos élményként élik meg kívánságuk teljesülését. Elismerés és köszönet illeti a húsz település lakóit és az alapítvány odaadó munkatársait, az ő közreműködésükkel válhatnak valóra a gyermekek álmai” – fogalmazott Iski István, az Invitel marketingigazgatója.


A gyermekálmok teljesítésében élen járó Csodalámpa Alapítvány az elmúlt tizenkét esztendőben már több mint kettőezer-hétszáz gyermeknek okozott örömöt, amely nehezen sikerülhetett volna olyan partnerek segítsége nélkül, mint az Invitel. „Nagyon örülünk, hogy a közös kezdeményezésnek és az Invitel négymillió forintos támogatásának köszönhetően még több kisgyermek álmát válthatjuk valóra. Bizonyára mindnyájunkkal előfordult már, hogy egy-egy olyan apróságnak tűnő gesztus, mint hogy ránk mosolyogtak az utcán, vagy előzékenyek voltak velünk a boltban, jobb kedvre derített bennünket. Ezek a beteg gyermekek pontosan ugyanezt élik meg a megható ajándékátadások során az alapítványunknak és partnereinknek, mint most az Invitel munkatársainak köszönhetően. Többségük a gyógyulásukat követően évek múltán is örömmel gondol vissza a meglepetésre, amiről korábban álmodni sem mert volna”– mondta Felkai Márta, a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány kommunikációs szakértője.


TutiHír

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít