Menu

Katasztrófa nincs, mert erős a védelem

2016-02-24 12:11:40

 

Évértékelést tartottak kedden a tűzoltólaktanyában, ahol az egész Jászság katasztrófavédelmi tisztségviselői, irányítói és a megyei vezetés képviselői is jelen voltak. 2012 óta igen széles körűvé vált munkájuk, bővültek a feladatkörök, s a szervezeti struktúra is átalakult. A jászsági értékelésen jelen volt Buzás Tibor ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Kirendeltség helyettes igazgatója, Körei-Nagy József jászberényi rendőrkapitány, de a járási hivatalok vezetői és több polgármester is.


Fózer Tibor tűzoltó ezredes, a jászberényi kirendeltség vezetője nem egyszerűen éves értékelést tartott, munkájuk sokrétűségét, eredményeiket 2012-től mutatta be, így az összehasonlítás révén a 2015-ös számok is másként mutattak.  A tavalyi évről az mondható el, hogy csendes év volt. Sem nagy aszály, sem árvíz-helyzet nem alakult ki, így sem oltani, vizet elvezetni, értékeket menteni nem kellett annyit, mint 2012-ben, amikor mindenből bőven jutott.

 

alt




Fózer Tibor beszámolójában elemezte a négy fő szakterület – tűzoltóság, iparbiztonság, polgári védelem, hatósági munka – sajátos feladatait.  A kirendeltség területén négy veszélyes üzem működik, melyet felügyelnek, idén pedig az ötödik is munkába állt a Jász-Plasztiknál, így ez a terület is egyre fontosabb. A polgári védelmi szervezetek felügyelete is munkájuk része, és a lakosság tájékoztatása is. Önkéntes mentőcsoportok is alakultak 2013/14-ben, de továbbiak szervezését is folytatják. Árvízvédelmi csoport van Jászapátin és Jászfényszarun, melyek tagjainak felkészítése is napirenden van. Működik a közbiztonsági referens hálózat is, hallottuk a beszámolóban.


A jászberényi állomány fiatalításáról, a csapatépítésről és az új alapokra helyezett kiképzésről is szót ejtett a parancsnok. A rendelkezésre álló – és megfiatalított – eszközparkról is láthattunk képeket.


A katasztrófavédelem legrégebbi feladata a tűzoltás 83 500 ember biztonságát szolgálja. Évtizedek óta működnek a Jászságban önkéntes tűzoltó egyesületek, melyek igen jól felszereltek és nagy szakértelemmel is bírnak. Jászárokszálláson és Jászkiséren olyan erős a szervezetük, hogy tűzoltó parancsnoksággá „léptek elő” négy évvel ezelőtt. Ezzel a berényiektől „vesznek el” feladatot, de életet, értékeket mentenek, ha hamarabb érnek oda, ahol a segítség kell. A két parancsnokságról évente 100 beavatkozás alkalmával mennek segíteni – ami nemcsak tűzeset lehet. Az önkéntes egyesületek tagjainak felkészítése, versenyei hagyományként vannak jelen a hétköznapokban, de a berényi katasztrófavédelmi kirendeltség iskolások számára rendezett versenyei is népszerűek.

 

alt



A megyei igazgató-helyettes, Buzás Tibor szerint a jászságiak igen szép és eredményes munkát végeztek. Az önkéntes egységek irányítása, szakmai felkészítése mellett a megfíatalodott berényi csapat új alapokra helyezett kiképzése a közeljövő legfontosabb feladata – mondta.

 

alt




A beszámolók után a laktanya nagy garázsában folytatódott az eseménysor. Itt hosszú asztalokra készített, a tűzoltásban, a mentések alkalmával szükséges eszközök garmadája várta új tulajdonosait. Az önkéntes tűzoltóegységek pályázattal sokféle eszközt nyertek el, s ezeket vehették át a nap végén. Közel 7 millió forint értékű eszköz talált gazdára. Így az önkéntesek még szakszerűbben tudnak majd segíteni a bajban.


KE
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít