Menu

Kazinczy verseny a Jászberényi Városi Könyvtárban

2016-02-12 11:21:46
 
 
A jászberényi könyvtár kamaratermében február 10-én tartották a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny egyik területi fordulóját. A versenyen az 5-6. osztályosak és a 7-8. osztályosak korcsoportjai képviseltették magukat.
 
Péchy Blanka javaslatára 1966-ban rendeztek először a Szép magyar beszéd versenyt. Péchy Blanka elkötelezetten tevékenykedett a szép kiejtés védelmében, ezért szeretett volna egy olyan versenyt létrehozni, ahol a középiskolásokat Kazinczy-éremmel jutalmazzák a szép beszédért. Törekvéseivel egymásra találtak a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziummal, az iskola már a kezdetektől biztosította a folyamatosságot. Az első versenyek az igényes beszéd alapkérdéseire hívták fel a figyelmet, ma már az értő, értető olvasáson kívül közösség- és magatartásformáló szerepe is van.
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2015-2016. tanévre meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5-8.évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok azon tanulói részére is, akik még nem nyertek el Kazinczy-jelvényt (sem bronz, sem arany fokozatút).
 
Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja - olvasható az EMMI versenykiírásában.
 
 
alt
További fotók a Városi Könyvtár Facebook oldalán
 
 
 
A verseny anyaga
 
 
A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. (A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.)
 
A versenyzők teljesítményének értékelésekor ─ mind az iskolai, mind a további fordulókon ─ a következő szempontok figyelembevételét kérjük: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

 

A szerrdai területi fordulón hét jászsági iskola 22 tanulója vetélkedett egymással.
 
A zsűri tagjai voltak:  Egyedfi Gizella nyugalmazott gyermekkönyvtáros, Tóthné Nagy Zita magyar tanár, szaktanácsadó Szajolból, a zsűri elnöke Gömöri Árpád nyugalmazott Kazincz-díjas magyar tanár.
 
 
Eredmények:
 
5-6. osztály
1.Szűcs Emese – Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium – Jászberény, felkészítő tanár: Tóthné Muhari Ildikó
2. Gulyás Vivien – Jászárokszállás – felkészítő tanár: Tóth Mariann
3. Almádi Krisztián – Jánoshida – felkészítő tanár: Tóthné Eszes Éva
 
 
7- 8. osztály
1. Suhaj Lilla – Jászapáti Gr. Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium – felkészítő tanár: Gulyásné Tajti Éva
2. Sándor Evelin - Jászárokszállás – felkészítő tanár: Antal Péterné
3. Halász Rebeka - Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Jászberény – felkészítő tanár: Szűcsné Fehér Csilla
 
Kisújszálláson az országos területi döntőn Suhaj Lilla képviselheti majd a Jászságot.
 
 
Gratulálunk a tanulóknak, köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!
 
 
TutiHír.hu
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít