Menu

Gyárbirodalom a város szélén – Látogatás a Jász-Plasztiknál

 

2016-01-12 12:31:15

Sportcsarnok, 80 új lakás és óvoda is épül a laktanyában


Ha egy üzlet beindul, nincs megállás, az egyik lehetőség megvalósítása hozza magával a másikat. Kasza Lajos nem gondolta 1987-ben, amikor testvérével egy fröccsöntőgéppel egy kis sufniban magánvállalkozásba kezdett, hogy olyan gyárbirodalmuk lesz 2016-ban, melyet csak autóval érdemes körbejárni, mert gyalog bizony sokáig tartana.


A képviselő-testület szokásos üzemlátogatásán a Jász-Plasztik Kft. necsői telephelyére ment januárban, ahol aztán busszal utaztak tovább az akkumulátor üzemhez, pedig a gyárkapun ki sem mentek. A necsői 70 hektáros területen a Jász-Plasztik a saját gyártóbázisa mellett hat kisebb cégnek is korszerű üzemcsarnokot épített az elmúlt években. Így további 800 munkahelyet létesítettek.


A műanyag-feldolgozás élenjáró cége a megye 3. legnagyobb árbevételű vállalkozása, foglalkoztatás tekintetében pedig a második 2 753 dolgozóval. Kasza Lajos tulajdonos-igazgató elmondta, hogy összesen mintegy 5 ezer embernek adnak munkát, hiszen 3 országban 8 telephelyük van. Hazánkban számos településen van kisebb-nagyobb üzemük, illetve autó-szalonuk, hiszen autós ágazatuk is van. A legújabb gyártási területük pedig az autóalkatrészek gyártása, természetesen műanyagból. A Suzuki hazai beszállítói lettek még 2012-ben.

 

alt




A gyárismertető prezentációból, melyet Kasza János projekt-menedszer tartott, kiderült, hogy a műanyag-feldolgozás és az akkumulátor-gyártás mellett újrahasznosító üzemet is létesítenek hamarosan. A műanyag-feldolgozásban pedig újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg, s a cég nem utasítja vissza ezeket. A PET-palackok, a tojástartók, tejfölös poharak, autóalkatrészek vizes és üdítős flakonok sorakoztak a bemutatón. Jászapátin van a műanyagokat újrahasznosító üzemük, s ezek a termékek már újrahasznosított alapanyagból készülnek.


altA diagramok azt is mutatták, hogy 2010 és 2011 kiemelkedően jó évek voltak a cég számára. A visszaesés jelentős volt 2012-ben, de azóta ismét növekszik az árbevétel, igaz nem érték még el  a 2011-es szintet.


Ifjabb Kasza Lajos tájékoztatója végén pedig kiderült, hogy mit keres egy babakocsi az előadóteremben. A csinos kis jármű gondola része ugyanis műanyagból van, s itt készült Jászberényben a Jász-Plasztiknál. Ez is egy újabb megrendelés, újabb termék.


A folytatásban a műanyagüzem csarnokait láthatták először a vendégek. Jászberényben 33 üzemrész van, így a gyárbirodalom méreteiről is lehet elképzelésünk. A hatalmas üzemcsarnokban szintén hatalmas gépek, gépsorok hol csendesen, hol hangosabban ontják a kis mütyüröktől a nagyobb darabokig az alkatrészeket. Csak fröccsöntő gépből 350 darab van a gyárban. A két legnagyobb megrendelőhöz az Electroluxhoz és a Samsunghoz naponta többször is szállítanak.




alt


 

A 2012-ben épült, és 1 milliárdos uniós támogatást is elnyert beruházással létesült akkumulátorgyárba busszal mentünk a telephelyen belül. Itt is hatalmas gépek, berendezések és állványerdő fogadta a látogatót. Az is kiderült, hogy az állványokat robotok „szolgálják ki”, az anyagmozgatást „ők” végzik. A gyár új vezetője Bátonyi Attila örömmel fogadta a vendégeket, hiszen jó ismerőseit köszönthette őket. Az aljegyzői posztot ugyanis nemrég cserélte fel az üzemvezetőire. Szakszerű tájékoztatójából tudható, hogy személy- és teherautókba való aksikat is készítenek. Évente 2 millió darabot gyártanak. A régi, kimerült akkumulátorok újrahasznosítására pedig hamarosan elkészül az újabb, 35 ezer négyzetméteres csarnok.


Az biztos, hogy az akkumulátorgyártás nem veszélytelen, láttuk, ahol a berendezésekben lángok égtek, s védelmi eszközökkel felszerelt dolgozók végezték feladataikat.


 

alt

 

alt




A fehérasztalnál folytatott beszélgetés során Kasza Lajos cégtulajdonos igazgató elmondta, hogy a Jász-Plasztik Kft. a 2015-ös évben 433 millió forint helyi adót fizetett be a város kasszájába. Ez bizony jelentős összeg, ezért szeretnék és javasolják a városvezetésének, hogy a cégek munkáját segítő lépéseket tegyenek. Például javasolta, hogy a helyi adók 10%-áról a befizető cég rendelkezhessen, annak konkrét felhasználását megfogalmazhassa.


Az egykori huszárlaktanyát korábban megvette a cég, s ennek felújítása, hasznosítása érdekében több hatósági intézkedést sürgetett, pl. telekösszevonást, a beépítési terv módosítását. Mindez azért volna fontos, mert a közelben egy új, 5300 m2-es sportcsarnokot létesítenek, s ennek megvalósításához szükséges a hatósági segítség.  Az egykori laktanyában egyébként 7 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületen 80 új lakást alakítanak ki, és egy óvodát is megnyitnak majd, ami szintén fontos a város számára is.


Két érdekes témát is felvetett Kasza Lajos. A városi ovik nyitva-tartásának meghosszabbítását javasolta, mert a kisgyermekes szülők délután 4-kor kénytelenek elrohanni a gyerekekért. Jó volna, ha hatig maradhatnának a kicsik az ovikban. Jászberény határában a Necsőn – a Jász-Plasztik szomszédságában – van a régi, lezárt és rekultivált szeméttelep. Ezt a területet szeretné a cég ingyenes haszon-kölcsön szerződéssel megkapni. Cserébe gondoznák a területet és napelem-parkot telepítenének rá, ami a cég számára villamos energiát biztosíthatna. Az a javaslat pedig, hogy létesüljön kerékpárút a Necsőre, már csak megerősítést kívánt, hiszen ezt a város már tervezi is.


A megbeszélés után hazafelé autózva pedig egy pillantást vethettünk a Jákóhalmi út kanyarulatában az épülő, már szerkezetkész új Mercedes–szalonra. A Jász-Plasztik birodalom autóágazata is él és virul, a KIA mellett a Mercedes-ek forgalma is jelentős. Így egy újabb beruházás révén ez a tevékenységük is bővül.


Kiss Erika
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít