Menu

Mi, muzsikás lelkek

2015-12-30 13:57:46

 

A hungarian blues nem csak az, amit a cigány húz. Amikor lassan jajduló erdélyi magyar népzenét hallgatok, az az érzésem, mintha bluest hallanék. Ha a Muzsikás húzza, mindig így van. A Muzsikás a legnagyobb, és pont. Lehet súlyozni az érdemeket, hogy népzenészként ki mi olyasmit cselekedett, amit megkövetelt a haza, és sokan vannak a kiválók táborában, de a Muzsikásnál, meggyőződésem, nincs különb a honi folkmezőnyben. Objektív mérce a népzenében sincs, oké, és lehet a kirakatban játszani, de üresen, és lehet úgy, hogy egy tökfőzelék szagú kollégiumi ebédlő kövezetén és a Carnegie Hallban is földig meghajolnak előtted.


Advent harmadik vasárnapjának végén hátradőlhettem a Lehel Film-Színház nagytermének utolsó sorában (több mint huszonöt évvel ezelőtt, azon a szegedi, menzás bulin nem volt részem ekkora kényelemben), és biztos lehettem az estében, és még biztosabb a Muzsikásban.


Az együttest budapesti fiatalok indították útnak 1973-ban. Közülük hárman – Hamar Dániel: bőgő, gardon, dob, ének, szóvivő; Éri Péter: brácsa, pásztorfurulya; Sipos Mihály: hegedű – a jászberényi karácsonyi koncertjükön is muzsikáltak. A negyedik zenekari tag, Porteleki László hegedűn, tamburán és kobozon játszott. Vendégként lépett a színpadra velük Petrás Mária moldvai csángó népdalénekes. (Ifj. Csoóri Sándor és Sebestyén Márta, akiket még láthattam annak idején a Muzsikással, már rég külön utakon járnak.)

 

alt




Nem állíthatom bizonyosan, hogy bármi történjen, meg tudom különböztetni a bonchidai, a somogyi, a moldvai, a gyimesi vagy a mezőségi zenekét, és azt sem merném elvállalni, hogy megmondjam, mitől szépek. De ahogyan ezek a Muzsikásból „gyünnek”, úgy máshonnan nem nagyon. Megtanulták, „lefigyelték”, begyűjtötték azoktól a zenészektől, akik sokszor maguk sem indokolták, hogy miért így játszanak. „Ahogy gyün”, és vállat vontak.


Szépen vagyunk, mondhatom. Mi, muzsikás lelkek, bohém fiúk. Csak hangulat minden minálunk? Ott van Éri Péter szemébe-bajuszára húzott kalapja. A kép Tarantino kezéért kiált. A nagyapa kalapja, a mi zenénk.


Kun Tibor

Fotó: jásznapló.hu/Bíró János

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít