Menu

A Gyilkos nyomában

2015-12-30 13:37:20

 

Negyvenöt évvel a zenekar feloszlása után nem jár nagy kockázattal az a kijelentés, hogy a Beatles hatása valószínűleg örökre utolérhetetlen marad. Azért a Nagy Négyesre is hatottak sokan, főleg a rock and roll amerikai hőskorából. John Lennon például egyszer azzal fordult Jerry Lee Lewishoz, hogy a rajongód vagyok, és megcsókolta a lábát… A Killer (Gyilkos) néven emlegetett, utánozhatatlanul egyedi stílusú zongorista ma is zavarba jön, ha erre a lábcsókra gondol.


altLewis tizenöt évesen kapta a Gyilkos becenevet, miután összebalhézott az egyik iskolatársával. Már egészen ifjan „az ördög zenéjét” játszotta, és később sem tágított mellőle. Őt nem kellett hazaküldeni a lemezstúdióból, hogy menj és vétkezz, és gyere vissza olyan dalokkal, amiket el lehet adni… A „pumpin’ piano” stílus lett az ismertetőjegye; a szuszt is kiszorította a zongorából. Irracionális hős vált belőle, akit elsőként iktattak be a Rock & Roll Hírességek Csarnokába.


A nyolcvan esztendős Jerry Lee Lewist egy tízéves magyar banda, a Jerry Lee’s Rock & Roll Service idézte meg december 5-én, a berényi mozi klubszínpadán. Három órában pumpálták a rock and rollt a készülődő Mikulás nagykorú célközönségének.


Jerry Lee Bence Beatles- és John Lennon-plakátoktól körülvéve söpört végig a billentyűkön, énekelt, kiabált, a zongorán állt, és turbózta a zenészkollégákat. A hegedűs srác finoman countryzott, beletalált bármibe, lassúba, gyorsba is. A vendéggitáros jó ízléssel szúrta közbe szólóit, az énekes lányok mosolyogva eresztették ki a hangjukat, és a dob-basszusgitár kombó sem tévesztette szem elől egymást.


Táncoltattak, és felitatták Jerry Lee Lewist. Elvisszel, Ray Charlesszal, Little Richarddal, a Beatlesszel és a Rolling Stonesszal együtt. A legjobban a Chuck Berry-nóták estek, hogy azt mondja: „Everything is wrong since me and my baby parted / All day long I’m walkin’ ’cause I couldn’t get my car started…” (Come on)


Gyerünk, mert az ördög nem alszik.


Kun Tibor

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít