Menu

TISZTÁBB, ÉLHETŐBB KÖRNYEZET UNIÓS FORRÁSBÓL

 alt

 

 

 

 

 

 

 

 2015. | december | 3.

TISZTÁBB, ÉLHETŐBB KÖRNYEZET UNIÓS FORRÁSBÓL

 

KÖZEL 1,8 MILLIÁRD FORINTBÓL VALÓSULT MEG JÁSZBERÉNY ÉS JÁSZJÁKÓHALMA SZENNYVÍZELVEZETÉSI-TISZTÍTÁSI BERUHÁZÁSA


Hosszas előkészítési és kivitelezési munkálatokat követően Európai Uniós támogatással, közel 1,8 milliárd forintból vált valóra az érintett települések szennyvízelvezetéssel és szennyvíztisztítással kapcsolatos fejlesztése, melynek köszönhetően 30 ezer lakos mindennapjai válnak tisztábbá és egészségesebbé.


„Egy nehéz, de sikeres időszakon vannak túl a települések, így büszkén mondhatjuk, hogy elértük a kitűzött céljainkat és egészségesebb környezeti feltételeket teremtettünk lakosaink számára egy fenntartható és előremutató fejlesztés megvalósításával. A projekt keretében nemcsak a Jászberényen található szennyvíztisztító-telep korszerűsítésére, és a jászjákóhalmi csatornázottság kiépítésére került sor, hanem a komplex fejlesztés hozzájárult a településeket kiszolgáló ivóvízbázis minőségének védelméhez, a talajvíz és az élővizek szennyezésének csökkentéséhez is” – emelte ki a beruházás záró rendezvényén Juhász Dániel, a Jászberény-Jászjákóhalma Szennyvízközmű Önkormányzati Társulás elnökének


A két településen szinte párhuzamosan zajlottak a kivitelezési munkálatok, melynek eredményeképpen több mint 20 kilométer hosszan épült ki Jászjákóhalmán a csatornahálózat, melyhez 1 402 háztartás csatlakozhat, ezzel egyidejűleg korszerűsödött a jászberényi szennyvíztisztító-telep, környezetvédelmi szempontból is fontos, komplex, mechanikai-biológiai tisztítási technológia bevezetésével és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra kiépítésével.


A domborzati viszonyok miatt Jászjákóhalmáról átemelőkön jut el a szennyvíz a végátemelőbe, ahonnan az újonnan kiépült nyomóvezetéken kerül a jászberényi tisztítóba. A 7 107 m3/nap kapacitású szennyvíztisztító-telep próbaüzeme kiváló eredménnyel zárult, a tisztított szennyvíz megfelel minden előírt határértéknek. A telep a korszerűsítés során alkalmassá vált arra, hogy a lehető legmagasabb hatásfokú biológiai tisztítási folyamaton keresztül jutó, minden hazai és nemzetközi előírt határértéket teljesítő tisztított szennyvíz kerüljön vissza az élővízi befogadóba (Zagyva).


A jászjákóhalmai csatornázottság megvalósításának eredményeként, a kiépült rendszerre történő rákötéseket követően a felszín alatti vizek szennyeződése, a korábbiakban sok gondot okozó talajszennyezés fokozatosan és számottevően csökken.


Az átfogó fejlesztés a felsoroltakon túl további pozitív változásokat hoz a települések életében, hozzájárul az egyik legnagyobb kincs – az ivóvízbázis megőrzéséhez és a termőföldek megóvásához is. A beruházás következtében csökkennek a tisztítatlan szennyvizek okozta közegészségügyi kockázatok.


A beruházásra az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatásból kerülhetett sor.

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít