Menu

Csillagkürt III.: legjobb költők

2015-11-23 12:28:54

 

Idén harmadik alkalommal díjazták azokat a jászsági költőket, akik nem féltek tollat ragadni, és műveiket elküldeni a Csillagkürt verspályázatra. Kicsik és nagyok, férfiak és nők több tucatnyian éltek a lehetőséggel, és pályáztak. Az eredményhirdetést múlt pénteken tartották a könyvtár kamaratermében.
 

A díjkiosztót ezúttal is a Magyar Nyelv Napján tartották, szellemes magyar kifejezések és szeretett magyar szavaink körében. A zsűri tagjai Góg János, Juhász Gyula- és Váczi Mihály-díjas csongrádi költő, a Magyar Kultúra Lovagja, valamint Csapó Lajos, író, költő, festőművész, az Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesületének elnöke voltak. Előbbi idén a 19. kötetével örvendeztette meg olvasóit az Ünnepi Könyvhétre, és fel is  olvasott az irodalmi műsorral egybekötött eredmény hirdetésen egyet legújabb munkái közül. Csapó Lajos pedig fölöslegesen kért segítséget saját verse elszavalásához, hiszen puskázás nélkül ment neki az Útrakeltünk című vers előadása. A pályázat koordinátorai idén is Utasi Hajnalka és Kocsán László költők voltak.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon


 

A pályázat eredménye:
 

FELNŐTT:
 

I. helyezett             Pongóné Sipos Marianna - Jászszentandrás
II. helyezett             Dr. Körei Nagy Katalin - Jászberény
III. helyezett             Patakiné Kocsis Ágnes - Jásztelek
Különdíj:              Punyi Jánosné - Jásztelek, Kriegel Zsófia - Jászberény 


GYERMEK:
 

I. helyezett             Horti Boglárka - Jászberény
II. helyezett             Rácz Petra - Jászberény
III. helyezett             Szabó Anna - Jászberény
Különdíj             Krasnyánszki Barbara - Jászberény, Szaszkó Róbert - Jászberény

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít