Menu

A szeretet és a hit ereje

2015-11-05 23:08:16

 

Ezzel a címmel jelent meg egy kiadvány, mely a jászdózsai születésű Erdős István élettörténetét tartalmazza. A kiadvány a 87 éves férfi példaértékű tevékenységéről szól, de arról is, hogy Jászdózsán milyen is a civil társadalom, a helyiek értékrendje, s az összefogásuk ereje. Ezek nélkül ugyanis nem születhetett volna meg a kiadvány, s nem tiszteleghettünk volna Erdős Pista bácsi előtt október 24-én.


altErdős István különös életutat járt be a XX. század viharai közepette. Édesanyja zsidó származású volt, ezért 1939 után számos „előírás” sújtotta az egyébként katolikus családját. 1944-ben mind a négyen – a dózsaiak számára kijelölt – árokszállási gettóba kerültek, majd onnan Auschwitzba. Az akkor 16 éves fiatalembert elválasztották szüleitől, testvérétől, s őket soha többé nem látta. István átkerült a buchenwaldi munkatáborba. Akadtak jóemberek, akik segítették, így másokkal együtt megszökött. Hans Rösner – egy párizsi orvostanhallgató – nevét említette is a könyvbemutatón, aki bújtatta őt, majd a menekülés során dán rendőrökkel és a svájci vöröskeresztesekkel is találkozott. Végül Svájcban maradt, ahol a Vöröskereszt révén óriási segítséget kapott ahhoz, hogy tanulhasson. Nagy szerencséje volt, mert a jászapáti gimnáziumban töltött évek során a matematikát és a fizikát kiválóan tanították tanárai, ezért többet tudott svájci társainál, így a német tanulására több időt tudott szánni.


A könyvbemutatón azt hangsúlyozta Pista bácsi, hogy keresztény hitét nem tudták elvenni az átélt borzalmak során. A hite segítette a tanulás, majd munkája során is. Gépészmérnök lett, de a tanítás volt a jelentősebb számára, oktatta az ifjabbakat szakképző intézményekben, s írt hat könyvet is a szakmai fogásokról. Az emberségre nevelés volt a legfontosabb számára. Szerencsésen házasodott, fia ügyvéd, lánya balett művész és oktató lett. 1965-ben jött először vissza Magyarországra, diákjait hozta, megmutatta szülőhazája szépségeit, értékeit, majd turistacsoportokat is szervezett rendszeresen.


Erdős István Jászdózsára is ellátogatott. A humanista érzés és a szociális érzékenység jellemezte egész élete során. Az idős korára egyedül maradt falusiak számára egy szociális otthon megteremtésébe kezdett. Nagyon sok tárgyi adományt tudott Svájcból Jászdózsára hozni. Hihetetlenül sok akadályt leküzdve, sok helyi segítőt is találva, az önkormányzattal összefogva 1999-ben avatták fel a 42 személyes Erdős Otthont, majd 2008-ban az Erdős Parkot. Az otthonban egy szoba az övé, így ha hazalátogat, Jászdózsán is van „otthona”.


A jászdózsai közösség nagy tisztelete övezi Erdős Istvánt. A 85. születésnapján merült fel, hogy életútját meg kellene írni, s egy könyvben kiadni. Ez vált most valóra. A helybeli civil erőt a polgárőrök képviselték legjobban. A könyv kiadásának szervezését ők vállalták. Így a könyvbemutatón Orosz Tibor elnök altmondta az ünnepi köszöntést. A könyvet Illés Anita újságíró – a megyei napilap munkatársa – írta, szerkesztette, amihez Pista bácsi hozzá tette emlékeit, régi képeit, a történeteket. Velünk él a történelem - fogalmazott Orosz Tibor. Köszönetet mondott Fonyódi Annamáriának – és egyben a Dósai Női Szalonnak is –, akik németre fordították a kiadvány szövegét. Ez külön „ajándék” Erdős István számára, mert gyermekei, unokái nem tudnak magyarul, de így élettörténetét ők is megismerhetik.


Erdős Istvánt sokan köszöntötték, akik az utóbbi évtizedekben Jászdózsán lettek segítői, s talán barátai is.  Nagy öröme volt, hogy egykori jászapáti diáktársa, dr. Túri József is jelen volt a rendezvényen. A szeretet és a hit ereje c. élettörténet mellett azonban egy másik kiadványt is kapott e napon. Nemrég megjelent ugyanis A jászsági zsidóság emlékeiből címmel egy kötet Kiss Erika – korábban szintén újságíró – tollából, aki most tiszteletpéldányt adott át számára. A könyvben természetesen Erdős István és családja is szerepel, s az az interjú is, mely 1998-ban, az Erdős Otthon építése kapcsán készült. Erdős István egyike azoknak a jászsági születésű embereknek, akik a holocaustot túlélték, s máig közöttünk vannak.


A könyvbemutatón Erdős István azt mondta: „Isten mindig ad nekünk erőt és vezeti utunkat, így mindig van cél, van tennivaló a jövőben is”.


Így legyen!


S.A.
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít