Menu

Száraz Ferenc: újabb világbajnoki ezüst

2015-10-19 17:56:04

 

 

Ismét mozgalmas hétvégén vannak túl a jászberényi birkózók. Szombaton és vasárnap is egy-egy ezüstérmet nyertek a berényi erős emberek, mégpedig nem is akármilyen versenyeken.


Szombaton Orosházán rendezték meg a Diák I. szabadfogású rangsorversenyt, ahol a 69 kilósok mezőnyében Laky Levente nagyszerűen birkózva – két tusgyőzelemmel – jutott a döntőbe.  Ott nagy küzdelemben ugyan pontozásos vereséget szenvedett törökszentmiklósi ellenfelétől, de így is minden dicséretet megérdemel.

alt

Vasárnap Száraz Ferenc képviselte Jászberényt a Görögországban megrendezett Veterán Birkózó Világbajnokságon.  Athénban.Feri bá' előbb iráni, majd orosz ellenfelet győzött le, s ezt követően a döntőbe jutásért birkózhatott. Óriási csatában 6-5-re győzte le amerikai ellenfelét, s így az előző esztendőhöz hasonlóan, a fináléban is szőnyegre léphetett. Ott ugyan már nem bírt a 9-szerers veterán világbajnok orosz versenyzővel, de az eredményhirdetés során így is a dobogó második fokára szólították..


Feri bácsi így már zsinórban a negyedik világbajnoki érmét szerezte. Budaörsön 2012-be és Szarajevóban 2013-ban bronzérmes volt, majd 2014-ben Belgrádban és most Athénban az ezüstérmet akasztották a nyakába.


Laky leventének és Száraz Ferencnek, valamint Száraz Tibor edzőnek olvasóink nevében is gratulálunk!


Ezzel pedig még nincs vége az októberi versenyeknek, hiszen október 22-én Szentesen, a Szabadfogású Országos Diákolimpián három jászberényi fiatal is szőnyegre lép.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít