Menu

Lehet együtt tenni egy városért

2015-10-19 14:00:18

 

Október elején Ózd városának fiatal jobbikos polgármestere volt a Jobbik Jászberényi Alapszervezetének vendége. Az apropó kettős volt, hiszen a párt helyi képviselői a lakossági fórummal egybekötött évértékelésüket is megtartották, majd Janiczak Dávid számolt be polgármesterként eltöltött első egy évének tapasztalatairól.

 

Budai Lóránt és Bobák Zsolt a Jobbik helyi képviselői - miután köszöntötték a Déryné Rendezvényház kistermében megjelenteket -, összegezték az elmúlt egy évben a város közéletében végzett munkájukat és eredményeiket. Mindenek előtt leszögezték, hogy bár "orkán erejű szembeszéllel" kell megküzdeniük önkormányzati feladatellátásuk során, mégis hatással tudnak lenni a város életére. Ennek egyik oka, hogy erős csapat dolgozik mellettük, a másik ok pedig az, hogy van néhány javaslatuk, melyet így vagy úgy, ha a saját ötleteként is, de csak megvalósít a városvezetés fideszes többsége.

 

Az elmúlt egy évben többek között javaslatot tettek diákönkormányzat megszervezésére, a belváros ingyenes internetes lefedettségének megvalósítására, módosítókat nyújtottak be a költségvetés tervezetéhez, valamint az integrált településfejlesztési stratégia kialakításához. Módosítóik között volt olyan, amelyet befogadott a városvezetése, de sem a diákönkormányzat, sem az ingyenes belvárosi wi-fi ügyében nem történt előrelépés. Sikerült azonban előmozdítani az Eltérő tantervű iskola játszóterének felújítását, valamint átvette a városvezetés a Jobbik programjában szereplő ötletet a hulladéklerakók bekamerázására vonatkozóan. A testületből pedig a választások óta eltelt egy év ellenére egyelőre még csak a jobbikos képviselők (és családtagjaik) vagyonnyilatkozata nyilvános és elérhető a város honlapján. Beszámolójukat követően pedig átadták a szót a fórum vendégelőadójának.

 

27 évesen polgármester

 

Huszonöt év rombolását igyekszik megválasztása óta helyrehozni Ózd fiatal polgármestere Janiczak Dávid, aki nemrégiben a jászberényi Jobbik vendégeként látogatott el városunkba. A 2014-es választásokkor még leginkább életkorával és fura frizurájával – nomeg politikai hovatartozásával – feltűnt „ifjú titán” mára a Jobbik egyik olyan arcává vált, aki valahogy folyton a média érdeklődésének központjában tud maradni.


Miközben pártja sok tagja épp a média ellenszelével és elhallgatásával küzd, Ózd megválasztott és igen határozottan újraválasztott polgármestere nem tudja levakarni magáról a médiaérdeklődést. Bármit csinál, a kamerák ott vannak. Igaz nem kimondottan dicsőítő szándékkal. De a negatív reklám is reklám.

 

alt




Janiczak Dávid 27 évesen lett Ózd polgármestere. Mondhatnánk, hogy iskolapadból a bársonyszékbe, láttunk már erre példát. Csaképp ő nem rendelkezik a politikában megkövült felmenőkkel. Apja lengyel származású munkás volt az ózdi gyárban, édesanyja ugyanott eladó. Huszonkét évesen lépett be az ózdi Jobbikba a Magyar Gárda ottani felvonulása után, fellelkesülve Morvai Krisztina, Balczó Zoltán és Egyed Zsolt beszédein. Kampányfőnök, majd helyi alelnök lett belőle, alig egy év alatt. 2010-et írtunk. Két-három év múlva feloszlott az ózdi Jobbik, majd az ő vezetésével alakult újjá, a jelenlegi testületben öt képviselőjük foglal helyet. A csendőregyenruhát nem tartja stílusának, bár az érpataki modellben lát követhető példákat.


Ózdot megnyerte, kétszer is. Először alig 70 szavazattal, majd egy kiprovokált újraválasztást követően nagyjából 5 ezerrel. Elég biztos sikert könyvelhetett el ezzel, de itt nem állt meg. A választási programjában meghirdetett ígéretek 30%-át már mostanra beváltotta. Sőt, a politikában szokatlan módon, amit nem sikerül megvalósítani, és a részletek ismeretében csak ígéret maradhat, azt is vállalja. Polgármesterré választását követően fél évig depressziós volt. Nyomasztotta a teher, a támadások, az ellenszél. Mára megtanulta ezeket a saját hasznára fordítani, nem panaszkodik miatta. Sőt, egykori – közben kilépett – fideszes képviselőket győzött meg alkalmasságáról pusztán azzal, hogy kikérte véleményüket. Azt, a normális demokráciákban evidens önkormányzatiságot gyakorolja, mely szerint mindenki elmondhatja a véleményét, és a város számára legkedvezőbb valósul meg.


„Egy városvezetőt nem érdekelhet, hogy milyen pártállású képviselői vannak. Csak az érdekelheti, hogy fejlődjön a város.” Így fogalmazta meg tevékenysége fő irányvonalát a jászberényi lakossági fórumán nemrégiben. Szerinte a romakérdés elsődleges megoldása, hogy a nyomorban élő cigányság számára munkahelyek létesüljenek. Úgy fogalmazott, sok odafigyeléssel hasznos munkaerő válik belőlük, ha akarjuk, és ha ők is akarják; ezt tapasztalta. Ózdon térkőgyárban és mezőgazdasági területen foglalkoztatják a romákat. Sokszor személyesen kell megoldania a konfliktushelyzeteket, de nem riad vissza ettől sem. Rájött, hogy nem teheti. Ha egy 33 és félezer lakost számláló városban 14 ezer cigány ember él, akkor nemcsak együtt kell élni ezzel a helyzettel, hanem előnyt kell kovácsolni belőle. Megoldást kell találni arra, hogy ne gondot, hanem lehetőséget jelentsenek úgy a városnak, mint önmaguknak. E gondolat mentén vezeti a várost stabil támogatottsággal. Bár politikai ellenfelei még próbálkoznak a személye körüli botránykeltéssel, cinizmusra cinizmussal válaszol. Okosan kommunikál, ebben és egészséges önbizalmában rejlik az ereje, melyet egyelőre csak Ózdon kíván kamatoztatni. Az az ő városa, nem vágyik messzebbre. Egyelőre.


RP

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít