Menu

Államalapító Szent István királyunk ünnepén

2015-08-26 11:20:39

 

 

Nem kedvezett az időjárás ez év augusztus 20-án. Morcos, esős, hűvös idővel köszöntött ránk, s ezzel megzavarta az eltervezett ünnepségsorozat egy részét. Reggel hiába néztük az internetes előrejelzéseket, jól fel kellett öltözni, s vinni az esernyőt.

 

Nem kedvezett az időjárás ez év augusztus 20-án. Morcos, esős, hűvös idővel köszöntött ránk, s ezzel megzavarta az eltervezett ünnepségsorozat egy részét. Reggel hiába néztük az internetes előrejelzéseket, jól fel kellett öltözni, s vinni az esernyőt.


A főtemplomban persze elfért a népes ünneplősereg, hiszen sokakat nem riasztott vissza a rossz idő. Az ünnepi szentmisét Szántó József apátplébános celebrálta. A Szentháromság tér helyett a Déryné Rendezvényházba is együtt vonult át a városi elit, az ünneplők népes köre, ahol már mindent előkészítettek a szervezők, hogy a helyszín változása miatt a tervezett program semmiben ne szenvedjen csorbát.


A ceremónia a történelmi zászlók és a jászkürt behozatalával kezdődött. Csodálatosan énekelte Rékasi Emese az ide illő, Ó, Szent István dicsértessél kezdetű dalt. Az ünnepségen Kállai Mária megyei kormánymegbízott mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy István király jó döntést hozott, amikor államalkotó nemzetté emelte népét, hiszen ezzel Európa színvonalára emelte a magyarságot, s olyan törvényi kereteket is alkotott, mellyel a magyar államiság alapjait rakta le. Első királyunk műve máig él, hiszen Európában otthonra lelt a magyarság, megmaradt, s fejlődött a nemzet.

alt


Kállai Mária hangsúlyozta, hogy a keresztény Európához csatlakoztunk akkor, s ez máig meghatározza történelmünket. Ma pedig kötelességünk megőrizni azt, amit eleink örökül hagytak. Augusztus 20-a a nemzet megmaradásának ünnepe, s ma lélekben erős, bizakodó nemzet vagyunk. István királyunk erős alapokat készített, ez a kincsünk, így augusztus 20-án egy bátor, független és erős Magyarország büszkén ünnepelhet.


A műsorban a Palotásy János Vegyes Kar Bedőné Bakki Katalin karnagy vezényletével többször is énekelt az ünnephez méltó dalokat, ahogyan Rékasi Emese is.  Az új kenyeret Szántó József megszentelte, Mező István református lelkipásztor pedig áldást mondott, majd egy kis segítséggel a felszelt kenyerekből a hallgatóság számára osztottak egy-egy szeletet.  Szabó Tamás polgármester pedig cipókat adott át azoknak, akik a Jászágért, a városért, e szép ünnepségért dolgoztak. A folytatásban a Barkóca Táncegyüttes fiataljai gyimesi és csángó táncokkal léptek a közönség elé, s nagy tapsot kaptak ez alkalommal is.


A délutánra, szabad térre szervezett programok egy része elmaradt, de ahogy kitisztult az idő egyre többen mentek a főtérre, s nézelődtek, a kirakodó vásárban válogattak, meghallgatták a zenés programokban fellépőket. Estére már egészen nagy tömeg gyűlt a főtérre, s Gáspár Laci koncertjén vastapssal köszönték meg a remek műsort. A tűzijáték sem maradt el, így az idei augusztus 20-a is élményekkel telve telt el.


Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít