Menu

Női röplabda NB I: az UTE ellen idegenben kezd a JRK

2015-07-28 17:08:02

 

 

A Magyar Röplabda Szövetségben hétfőn elkészítették a 2015/2016-os szezon alapszakaszának sorsolását. A mérkőzések előzetes időpontjai a csapatok egyetértésében még változhatnak. Az biztos, hogy az első fordulóban az UTE vendége lesz a Jászberényi RK


Tizenkét csapat oda-visszavágó mérkőzéseiből áll az NB I-es női röplabdabajnokság 2015/2016-os szezonjának alapszakasza. A mérkőzések időpontjai még változhatnak, attól függően is, hogy a csapatok az általuk használt termekben mikor tudják a bajnoki találkozóikat megrendezni.


Az viszont már biztos, hogy a Jászberényi RK a szezont Újpesten, az UTE ellen kezdi, míg az első hazai találkozója az együttesnek az újonc kecskeméti Röpke SE ellen lesz. Kérdés, hogy Újpesten október 18-án, vasárnap lesz-e a találkozó vagy esetleg egy vagy két nappal korábban.


A JRK hazai mérkőzéseit pénteken szeretné rendezni, s ennek érdekében az ellenfelekkel is egyeztetnek majd a jászberényi klub vezetői. Az első hazai találkozó időpontja, ha a vendég kecskemétiek nem kérik annak megváltoztatását valamilyen okból, akkor október 22-én, csütörtökön lesz.


A teljes sorsolás közzététele tehát akkor várható, amikor az együttesek megegyeznek a mérkőzések időpontjában. Az egyeztetésre augusztus 11-ig van lehetősége a csapatoknak.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít