Menu

A világon először közvetítette kamera élőben egy parlagisas-fészek leszakadását!

2015-07-21 11:50:14

 

 

Az esemény rendkívüliségét tovább fokozta, hogy a fészek nem volt üres. Egy kirepülés előtt álló fióka is volt benne, és ez a madár nem más volt, mint „Kelemen”, akinek hányatatott sorsáról már többször beszámoltunk, és akit több ezren figyeltek egy fészek webkamera segítségével.

 

„Kelemen” már tojás korában elárvult. A magára hagyott fészekből szerencsére időben kimentették és mesterségesen kikeltették a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei. Később egy meddő párnak adták sikerrel örökbe a kis túlélőt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

 

„Kelemen” történetének legutóbbi állomásáról június végén számoltunk be. Akkor kapott színes jelölőgyűrűt és egy webkamerát a fészek fölé, hogy az érdeklődők a kirepüléséig élőben figyelhessék.

 

A kutatók azt remélték, hogy „Kelemen” sorsa ennyi hányattatás után a továbbiakban normális mederben halad tovább a nyárközépi jó időben. Nem így történt …

 

Július ötödikén a több mázsás sasfészek minden előzetes jel és látható ok nélkül leszakadt, a fészekkamera pedig a világon elsőként meg is örökítette az eseményt! Az erről készült összeállítás itt nézhető meg.

 

„Kelemen” szerencsére már olyan korú volt, hogy a lezuhanó fészekből kiugorva, közel kétméteres szárnyain vitorlázva vitorlázott le a talajra, így sérülés nélkül megúszta a balesetet. A HELICON parlagisas-védelmi Life+ projekt (www.parlagisas.hu) szakemberei gyorsan megszervezték a fióka mentését és műfészekbe történő visszahelyezését. A fészket őrző önkéntesek másnap megnyugodva látták, hogy a szülők a további megpróbáltatások ellenére is tovább etették a már anyányi fiókát.

 

Budapest, 2015. július 21.

Tekintse meg facebookos fotógalériánkat a fióka korú Kelemenről!


Az események időrendi sorrendben - „Kelemen” naplója:


 
Július 2.

A kamera alig néhány napos működést követően meghibásodott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ekkorra tervezett műholdadó-felhelyezés, amikor amúgy is fel kellet menni a fészekhez, lehetőséget kínált a kamera megjavítására is. A kamerarendszer ismét működik, „Kelemen” hátán pedig aktív a műholdas jeladó.

 

Július 5. (vasárnap)


A délelőtt csendesen telt, a kamera élő közvetítése alapján „Kelemen” a fészekben ide-oda mászkálva várta etető szüleit.


14:05 - a kamera képén a fészek minden előzmény nélkül, egyik pillanatról a másikra megmozdult, majd a dőlés néhány másodpercre megállt. A fióka nem ijedt meg különösebben, szárnyával egyensúlyozva megoldotta a helyzetet. A nyugalom rövid pillanatai után a fészek immáron végérvényesen dőlni és zuhanni kezdett. „Kelemen” rendkívül ügyesen a megdőlő fészek felső részére gyalogolt, majd a zuhanást kezdeti szakaszán kiugrott a fészekből.

Az esemény olyan gyorsan zajlott le, hogy a fészektől kb. 1 km-re figyelő önkéntes sasfészekőrök a hőségtől vibráló levegőben a teleszkópon keresztül sem látták, és nem is hallottak a fészek leszakadását.

Szerencsére az internet népe a kamera képe alapján riasztotta a szakembereket. A projektvezető, aki hivatalos úton éppen Bulgáriában, Szófiában tartózkodott, a szállodájából szervezte meg a mentést. Mivel nyárközép és vasárnap volt, az egyik kollégánk a szabadságát megszakítva, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területileg illetékes őre pedig több mint száz kilométer távolságból, rokonlátogatásról sietett a helyszínre. Az ő megérkezésükig a sasőrök és a projektparner Nemzeti Nyomozó Iroda közelben lakó nyomozója kezdte keresni „Kelement”.

A fióka szerencsésen túlélte a mintegy 15 méteres zuhanást, és mivel kiugrott a leszakadó fészekből, elkerülte a lehulló gallyak tömegét is.

Az időközben befutó többi stábtag egy ideiglenes műfészek megépítése mellett döntött, amit folyamatos munkával néhány óra alatt sikerült elkészíteni egy közeli erdőtag fájára. Közben a sasőrök teljes táborát (!) is át kellett telepíteni, mert a régi helyről nem lehetett szemmel tartani az új fészket, ami viszont nélkülözhetetlen volt a fióka életben tartásához.

A műfészek fel-, és az őrtábor áthelyezését követően az egészséges, de érthetően zilált idegállapotú „Kelemen” bekerült az új fészekbe. Mivel az órákig tartó keresési és mentési munkálatokat nem lehetett a saspár elől rejtve végezni, a fióka mellé egy táplálékmaradvány fél nyúl is bekerült. Ezzel a fióka akár több napot is kibírhatott újabb etetés nélkül.

A rohammunka sajnos nem tette lehetővé a kamera áttelepítését, így ettől a naptól kezdve az élő közvetítés megszűnt.

 

Július 7.

A fészekőrök látták, amint a szülők többször is a fészek felett köröztek és hallották, amint kiáltásokkal kommunikáltak a fiókával, de nem látták, hogy a fészekbe szálltak és etettek volna. A teleszkópban viszont látszott, hogy „Kelemen” táplálkozott, valószínűleg a mellé helyezett nyúlmaradványból. A madár jól érezte magát, szárnyait próbálgatva többször is állva csapkodott.

 

Július 8.


Az év vihara csapott le az országra, de a műfészek, a fióka és a saspár kitartott, a család gond nélkül átvészelte az ítéletidőt.

 

Július 9.

A szülők az ilyen korú, kirepülésre kész fiókák esetében megszokott módon nem szálltak be a fészekbe, egy közeli ágra ültek a táplálékkal, így próbálták „Kelement” rávenni a fészek elhagyására, az első repülésére. A fióka kérte az eleséget, a szárnyaival csapkodott, de nem repült ki.

 

Július 10.


Újabb ok az izgalomra és a beavatkozásra - a sasőrök teleszkóppal nem látták, nem találták „Kelement”. Két kutató óvatosan megközelítette az erdő azon részét, ahonnan a műholdas adó jelei érkeztek, és egy kidőlt fa csonkján üldögélve meg is pillantották a fiatal madarat.

 

Július 12.

A fióka egy kidőlt fa törzsén, alig egy méter magasan ücsörgött. Szülei láthatóan etették, begye tele volt, előtte pedig egy friss táplálékmaradvány feküdt.

 

Július 14.

A területen az utolsó napjukat töltő sasőrök reggel az egyik öreg madarat látták beszállni az erdőtagba. „Kelemen” 9 órakor az erdő sarkának egyik fáján, 10 méter magasan üldögélt. Ez, valamint a mozgását közvetítő jeladó adatai is azt bizonyították, hogy egyre jobban repül.

 

Amint „Kelemen” röpképessége eléri azt a szintet, hogy több kilométeres távokat is stabilan megtesz és elhagyja a fészek környezetét, műholdas adójának adatait, mozgását a nagyközönség is nyomon tudja majd követni a www.satellitetracking.eu oldalon.

 

 

További információ:

Orbán Zoltán – MME kommunikációs munkatárs

20/425-9450

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít