Menu

Parkettacsere a Bercsényiben – új borítást kap a játékcsarnok

2015-06-29 15:26:12

 

 

A Jászberényi KSE vezetése nemcsak az NB I A-csoportos csapat biztos anyagi hátterének megoldásán, hanem a Bercsényi úti játékcsarnok további fejlesztésén, felújításán is dolgozik. Egy hónap múlva lezárul a 2013/2014-es TAO-s felújítás, fejlesztés a játékcsarnokban, amely a bővítés beépítése mellett a játéktér megújítását is jelenti.


A jászberényi, jászsági sportbarátok régen várták már azt a jó hírt, amely a napokban látott napvilágot, miszerint ismét van főszponzora a gárdának a Top Cop Security Zrt. jóvoltából. A régi új névadó szponzor elnöke, dr. Fábián Péter – a vele készült interjúban – azt is elárulta, hogy a közeljövőben ismét a média elé állnak, hogy bejelentsék, milyen további támogatói lesznek ebben a szezonban a JKSE-nek. A szurkolókat, a kosárlabda szerelmeseit persze az is érdekelné, hogy ki lesz a 2015/2016-os szezonban az edző Jászberényben, s kik alkotják majd az NB I A-csoportos csapat keretét. Várhatóan ennek bejelentésére sem kell már sokat várni.


Az anyagi háttér, az edző és a játékosállomány biztosítása mellett Jászberényben a bajnoki szünetben folytatódik a Bercsényi úti játékcsarnok fejlesztése. Az iskolai nyári szünet kezdetét követően felújították a 2-es és 3-as öltözőt, s így már mind a négy rendelkezésre álló öltöző megszépülve várja a sportolókat, sportcsapatokat, szeptembertől pedig az iskolásokat.


Megtörtént az épületbővítés alsó szárnyának beépítése is. Itt pénztárat, ruhatárat, öltözőket, tárgyalót, gyúró- valamint szociális helyiségeket alakítottak ki. A tárgyaló video-elemzésre is alkalmas hely, amely a csapatok elméleti felkészülését szolgálja majd.

alt


Jelenleg a játékcsarnok parketta borításának cseréje zajlik, azaz a játéktér felújítása is megtörténik a nyári szünetben. Az új sportparkettára a kosárlabda, a röplabda és a kézilabda játékhoz szükséges vonalazás kerül majd. A jelzett felújításokat még a 2013/2014-es TAO-s pályázat terhére végzik Jászberényben, ugyanis ezen munkálatok elvégzésének határidejét egy évvel kitolták – tudtuk meg Hőgye Istvántól, a JKSE elnökségi tagjától.


A TAO-s beruházás várhatóan egy hónapon belül befejeződik, azaz a felkészülési időszakban már a kosárlabdázók, s az ugyanitt játszó röplabdás hölgyek is a felújított játéktéren gyakorolhatnak.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít