Menu

A Top Cop Security Zrt. a JKSE régi-új főszponzora

2015-06-24 16:18:30

 

 

A várost járva rendre sok sportbarát érdeklődött már nálam is, hogy mi lesz a Jászberényi Kosárlabda SE sorsa. A szurkolók információ hiányban szenvednek, miközben a klub vezetése csak akkor kíván bármiről nyilatkozni, ha pontos tényekkel tud szolgálni. Most jó hírt kaptunk dr. Fábián Pétertől, a Top Cop Security Zrt. elnök tulajdonosától.


A Jászberényi Kosárlabda SE felnőtt csapata a sok évközi nehézség ellenére a tavalyi szezont a 11., bennmaradó helyen fejezte be. Az együttes sok örömet okozott szurkolóinak, akik értékelték, hogy csapatuk Bencze Tamás vezetésével hazai környezetben a legjobbakat is megszorongatta. Egy igazán szerethető csapat alakult ki, melyet nagyon megkedveltek a jászberényi sportbarátok.


A nyár folyamán eddig nagyon kevés hír látott napvilágot az egyesület háza tájáról. Amitől a szurkolók féltek, az bekövetkezett, hiszen Bencze Tamás Zalaegerszegre távozott, s vitte magával Kerpel-Fronius Balázst is. Így sajnos az már biztos, hogy a mestert és egy fiatal, tehetséges játékost elveszített a JKSE.


Most viszont egy olyan hírt kaptunk, amely bizakodásra ad okot. Amint az az alábbi közleményből kiderül, a Top Cop Security Zrt. visszatér a csapat támogatói közé, s névadó főszponzora lesz az egyesületnek. Korábban az önkormányzat 17,5 millió forintos támogatást szavazott meg 2015 második félévére a klubnak, s így lassan körvonalazódnak az egyesület lehetőségei.


Remélhetőleg hamarosan további hírekkel is szolgálhatunk a csapat keretének kialakításáról és az új edző személyéről.


Az alábbiakban közöljük a Top Cop Security Zrt. elnök-tulajdonosának közleményét.


Szántai Tibor


Tisztelt Szerkesztőség!


A Top Cop Security Zrt cégcsoport elnökeként és tulajdonosaként szeretném tájékoztatni Önöket, hogy cégcsoportunk 2 éve megszakította a JKSE támogatását.


A klub elnökségével lefolytatott egyeztetések alapján a cégcsoport 5 éves együttműködést kötött a klubbal, amely alapján a 2015/16-os szezontól kezdve a csapatnak ismét névadó szponzoraként nyújt támogatást, aktív szakmai és vezetői feladatokat is vállalva az elnökségben.

     
Tisztelettel:


Dr. Fábián Péter, a Top Cop Security Zrt elnök-tulajdonosa

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít