Menu

Találkozás Máté Györggyel – MÁS-KÉP(P)

2015-06-23 16:13:45

 

Járunk-kelünk a városban és a hétköznapok során észre sem vesszük, hogy mennyi értékes műalkotás mellett megyünk el. Természetes, hogy ott vannak a tereken, egy-egy épület falán, múltunkat, történelmünket őrzik. Arra meg szinte csak néhányan gondolunk, hogy kinek, mely művésznek az alkotása mellett megyünk el, ha üzletbe, patikába, bankba, iskolába sietünk. Máté György bronzba álmodott alkotásai pedig ott vannak a bíróság, a Jászkürt Fogadó, a múzeumok falán, vagy tereken, kutakat ölelve.


Most azonban július 27-ig a Jász Múzeumban láthatjuk legjelentősebb munkáit, azok megmintázott, bronzba öntés előtti eredetijét egy érdekes kiállítás keretében. Negyven esztendőnél több éve él közöttünk Máté György, aki kisplasztikákkal, plakettekkel, érmékkel kezdte alkotói pályáját, mely Jászberényben kiteljesedhetett. Főiskolai tanárként érett szobrászművésszé, s hagyott kitörölhetetlen jeleket Jászberényben.
 

 

alt



A MÁS-KÉP(P) címmel rendezett életmű kiállítását Egri Mária művészettörténész nyitotta meg, s munkássága látható, kézbe vehető, tapintható, sőt simogatható darabjait is felsorolta. Bizony hosszú ez a lista. Köztéri munkái leginkább Jászberényt gazdagították a szökőkút békáitól Apponyi szobráig, de Jákóhalma 1956-os emlékművét is ő alkotta. Számos emléktábla, relief is az ő műtermében készült az 1849-es hősöktől Rákócziig, de a város sok híres és érdemes művészének emlékét őrző táblák is. Ezeket jó volt úgy látni, ahogy még soha, vagyis a tervezési, a bronzba öntés előtti állapotban.

 

altA múzeum kisebb, belső termét is Máté György alkotásai töltik meg, de ezek már mások, más üzenetet közvetítenek. Nem megrendelésre, nem emlék-állításra készültek, hanem a művész saját gondolatait, érzéseit, belső világának megtestesüléseit mutatják. Az emblematikus szobrok, fa és bronz alkotások a harcot, a férfi hegemóniát, az erőszakot öltik formába, a maszkulin szimbolika jellemzi őket. A Monománia több alkotását is láthattuk már több korábbi kiállításán, de most itt szinte a teljes kollekciónak jutott tér.

 

Máté György sokrétű munkásságának bemutatása is maga egy alkotás. Rendkívül elegáns, formájában, elrendezésében és színeiben is megtervezett installáció készült, ami kiemeli Máté munkáinak érdekességeit, értékeit. Palkó Tibor tervező, Asztalos György és Sisa István kivitelezők is köszönetet kaptak a megnyitó során. S ahogy az máskor is történik, a művészetek ölelkezve járnak, így a Palotásy János Zeneiskola tanárai és diákjai is muzsikáltak a rendezvény nyitányakor.


Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít