Rohan az idő – Leventével is

Nyomtatás

alt

Stumpf András újságíró munkásságát évek óta követem. Tudom róla, melyik csapatban játszik, és azt is, hogy nem szektás gondolkodású, így bizakodva fogtam hozzá az idén hetven esztendős Szörényi Leventéről (pontosabban: Leventével) írt könyvéhez. Arról a legendáról írt Stumpf, akit egyedüliként a magyar könnyűzene ikonjai közül élőben még nem volt szerencsém látni – hallani: Kóborék, Zorán, Feró, P. Mobil, Edda, Bill kapitány, Charlie, Tibusz kipipálva – Szörényi nem, és ez úgy tűnik, már így is marad. 

2015-06-22 15:15:54

 

Stumpf András újságíró munkásságát évek óta követem. Tudom róla, melyik csapatban játszik, és azt is, hogy nem szektás gondolkodású, így bizakodva fogtam hozzá az idén hetven esztendős Szörényi Leventéről (pontosabban: Leventével) írt könyvéhez. Arról a legendáról írt Stumpf, akit egyedüliként a magyar könnyűzene ikonjai közül élőben még nem volt szerencsém látni – hallani: Kóborék, Zorán, Feró, P. Mobil, Edda, Bill kapitány, Charlie, Tibusz kipipálva – Szörényi nem, és ez úgy tűnik, már így is marad.


Szörényivel és az Illéssel egy vélhetően hamisított példányról másolt kazettán találkoztam először, a ’90-es, népstadionbeli koncert volt az. Szüleim generációjának fontos dalai hangzottak el hatásosan a 25 évvel ezelőtti legendás koncerten. Nem véletlen, hogy annyiszor rohantunk a magnóhoz kazettát fordítani, amikor lejárt az A oldal. (Hú, alig pár év, és ez a mondat már csak lábjegyzettel lesz értelmezhető…) Aztán gimis színházlátogatáskor jött a Kőműves Kelemen, évekkel később pedig már én vittem másokat az István, a királyra. A sorlemezek fontos nótái pedig hol itt, hol ott, de megtaláltak.


altRám talált a Szörényi-könyv is annak ellenére, hogy túl nagy csinnadratta nem volt a megjelenése körül, a bulvárlapos közléseket legalábbis nem tekintem annak. Pedig lehetett volna és lehetne: az ikonikus gitáros-énekes-zeneszerző zavarba ejtő őszinteséggel meséli el életét. Ez a könyv hitelességének mindenképpen jót tesz: nem rockfélisten vagy beattáltos életrajzát olvassuk, hanem egy emberét. Ugyanakkor vannak általam túl intimnek ítélt szövegrészek, már-már túlzottan kibeszélősek, amelyek a „hát…” mondatértékű módosítószó használatát hozták ki belőlem olvasáskor.


Az egyes szám első személyben lejegyzett élettörténetben Szörényi túlzottan nem törődik mások érzékenységével, ugyanakkor képes árnyalni a véleményét; ez leginkább a Koncz Zsuzsával való, nem mindig konfliktusmentes viszonyára vonatkozik. Az emberi kapcsolatait (különös tekintettel Bródy Jánosra, illetve a volt feleségre, Kovács Zsuzsára) végiggondolva elmondható, az egykori Illés-frontember nem könnyű természet, igaz, ennek az ellenkezőjét soha nem is állította magáról. Valószínűleg ez az izgágaság, nyughatatlanság, sokszor konfrontatív attitűd előfeltétele volt annak, ahogyan az életmű formálódott.


Szembetűnő még számomra, hogy a Szörényi-féle személyiséget és munkásságot miféle szembenállások határozzák meg. Adott egy (kis)polgári miliőben felnőtt ember, aki felnőttként is ilyen életre vágyik – a magánéletbeli kilengései nem mindig terelik ebbe az irányba. A nyugati világban gyökerező zenével futott be – idővel viszont megcsömörlött sok mindentől, amit a Nyugat jelentett az európaiak számára. Aztán ott vannak az ideológiai különbözőségek: ezek olykor rávetülnek a munkásságára, máskor viszont felül tud emelkedni azokon. Ezek is mutatják, hogy hősünk emberből, mégpedig XX-XXI. századi, előttünk lévőből van. A legmeglepőbb talán a családi barátra, Lemhényi Zoli bácsira, aki megjósolta a Szörényi-karrier fontosabb állomásait, történő gyakori hivatkozás; ha valamire, erre biztosan nem számítottam. Ezzel együtt helye van a történetben: a pályaív megrajzolása során az elbeszélő számára a jóslat – amelynek hitelességét, érvényét saját meggyőződésének megfelelően vitathatja az olvasó – jelentőséggel bír, saját maga által teremtett, személyes (elsősorban zoroasztriánus) hitvilágába pedig belefér, abban érvényes.


Szörényi Levente hálás lehet a sorsnak, miután nem érte utol az, ami számos pályatársát; nevezetesen, hogy nem maradt az indokoltnál hosszabb ideig színpadon, így nem vált kínossá. Az István, a király elsöprő sikerének (is) köszönhetően sikerült kialakítania a számára megfelelő egzisztenciát. Szerény becsléseim szerint az 1983 óta eltelt időben összesen nem állt annyit a színpadon, mint korábban fél év alatt. Ami szintén kevesekről mondható el: sikerült tényezőnek (közkeletű definíció szerint olyannak, akit lehet szeretni vagy utálni, de megkerülni semmiképp) maradnia. És ami a botcsinálta könyvrecenzor számára a legfontosabb: szerinte is marha jó Credence-dal a Szörényi által hozsannázott Down on the corner, amelyet a könyv megvásárlása előtt heteken keresztül szinte napi rendszerességgel meghallgatott.


Stumpf András: Szörényi- Rohan az idő. Trubadúr, 2015

 P.T.


Hír megosztása