Menu

A nyár veszélyei, avagy nyáron is légy észnél!

2015-06-12 10:24:31

 

 

A Megelőzési és Tanácsadási Konferencia XV. állomásaként a fenti címmel rendezett kétórás előadássorozatot az általános iskola 7-8.-os, illetve a gimnázium 1-2.-os tanulói számára az ifjúsági házban a Jászberényi Rendőrkapitányság kedden délelőtt.


Dr. Körei-Nagy József rendőr alezredes, a Jászberényi rendőrkapitányság vezetője köszöntötte kedden délelőtt az ifjúsági ház nagytermében az összes ülőhelyet elfoglaló fiatalokat. Elmondta, hogy tavaly tartottak először hasonló rendezvényt, amely akkor egész nap tartott. Most viszont, a tavalyi tapasztalatokat is figyelembe véve, egy kétórás, rövidebb előadásokat tartalmazó programot állítottak össze, amely a nyár veszélyeire hívja fel a tizenévesek figyelmét.


A 10-től 12 óráig tartó előadássorozat során szó volt a közlekedési szabályok betartásáról, különös tekintettel a kerékpárosok kapcsán. A fiatalok azt is megtudhatták, hogy milyen biztonsági előírásoknak kell eleget tenni kerékpárjuknak, hogy biztonságosan részt vehessenek vele a közlekedésben.

alt


Az előadók kitértek arra is, hogy a vizek milyen veszélyt rejtenek az ott nyaralókra, illetve hol és hogyan lehet tüzet gyűjteni, ha például tábortüzet szeretnének rakni. Kiderült az is, hogy ha már megtörtént a baj, akkor hogyan kell egymáson segíteni. Az életmentés, az elsősegélynyújtás, az újraélesztés terén is kaptak hasznos információkat a fiatalok. Külön előadás szólt a drogokról, Légy észnél! címmel.


Figyelmeztették a hallgatóságot arra is, hogy nyáron vagányságból sem érdemes elkövetni olyan dolgokat, melyek a haverok között jó heccnek, csínynek számítanak, mert ennek bizony komoly következményei lesznek. Így nem érdemes sehol, semmit lopni, csak azért, hogy bebizonyítsuk a többieknek, hogy meg merjük ezt tenni.


Hasznos két óra volt, amely alatt nagyon sok jó tanácsot kaptak a nyárra a fiatalok. Remélhetőleg be is tartják ezeket, s akkor nagyobb biztonságban lesznek a nyári szünetben.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít