Menu

Fejek hullanak? - Gedei József sajtóközleménye

2015-06-11 15:16:06

 

Azok után, hogy az utóbbi időben az országos médiában sok jót nem lehetett hallani Jászberényről (Dalkia-per, Elios közvilágítási pályázat, polgármesteri lakásbérlet), Gedei József sajtóközleményben összegezte véleményét a város első számú vezetőjének és frakciótársainak munkásságáról. A sajtóközleményt az alábbiakban közöljük.

 

"FEJEK HULLANAK JÁSZBERÉNYBEN?

(Gedei József önkormányzati képviselő sajtóközleménye 2015. 06. 11.)


Szabó Tamás, a képviselő-testület tegnapi ülésén elismerte, hogy részt vett annak a közbeszerzési eljárásnak a lebonyolításában, ahol Orbán Viktor családjához köthető cégek kerültek helyzetbe. Sőt! Találkozott ezen cégek képviselőivel! Amúgy minden rendben - mondja a polgármester. De ha így van, akkor miért suttogják a városháza hivatali folyosóin, hogy a botrányos ügyek miatt két "főtiszt" feje hullik hamarosan, a Szabóé helyett! Ő még marad! Az önkormányzati lakásban is, amibe egy háromgyermekes család előtt nyomta be magát. Hiába kérték, Ő abból, bizony jusztse’ költözik ki.


HÁLÁS KÖSZÖNET ORBÁN VIKTORNAK?


Jászberényi botrányoktól hangos a magyar sajtó. Előbb a Fideszes kórházi modell bukásával összefüggő 750 milliós pervesztés, aztán Szabó Tamás polgármester lakásügye, majd a városi közvilágítás modernizálásával összefüggő kétes közbeszerzési eljárás került az országos érdeklődés középpontjába. Ez utóbbi azért, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda büntető eljárást indított a pályázat főszereplői, a Tiborcz István (Orbán Viktor veje) által korábban vezetett, Elios Innovatív Energetikai Zrt., és a Hamar Endre érdekeltségébe tartozó Sistrade Kft. képviselőinek állítólagos versenykorlátozó megállapodása miatt. Az ügy érinti a Jászberényi pályázatot is, amelyet amúgy visszadobott Lázár János mert: “Versenykorlátozó” és “indokolatlanul szűkíti a versenyt”.


Ezen közbeszerzéssel kapcsolatban kérdéseket tettem fel Szabó Tamásnak. A polgármester válaszolt. Szerinte minden rendben van! A közbeszerzés folyamatban van. A büntető ügy pedig sem Jászberényt, sem őt nem érinti. Ugyanakkor elismerte, hogy találkozott a gyanúba került cég(ek) képviselőivel, valamint azt, hogy ő maga is helyet foglal a helyi közbeszerzési bizottságban. 


Alig egy hónapja, hogy Szabó javaslatára, Jászberény képviselő-testülete, levélben fejezete ki hálás köszönetét Orbán Viktornak, hogy átvállalta a perbeli bukás 750 milliós terhét.


Adódik a kérdés: Szabó azért működött közre a versenykorlátozó közbeszerzési eljárásban, hogy ekként is kifejezze háláját Orbán Viktornak, az Elios Innovatív Energetikai Zrt., helyzetbe hozásával?

 

alt




SZABÓ POLGÁRMESTER SZÓSZEGŐ, HANYAG, ÉS ’HŰTLEN’ A HUSZÁRLAKTANYA ÜGYÉBEN IS


A Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság tárgyalta a Huszárlaktanya szerződéses kötelezettségének teljesítését és az erről szóló tájékoztatót tudomásul vette. A tájékoztatót én nem fogadtam el, az alábbiak miatt.


Közismert, hogy a város Jász-Nagykun-Szolnok Megye legnagyobb épületegyüttesét, a Huszárlaktanyát, mintegy 10 éve kapta vissza a magyar államtól. Az ingatlan hasznosítására számos terv és ötlet született. A helyi közéletben egyöntetű volt a vélemény, hogy a Huszárlaktanyát nem szabad eladni, figyelemmel a jász elődök törekvéseire is, azaz úgy kell hasznosítani, hogy az a város tulajdonában maradjon.


A 2006-ban felálló új képviselő-testület ennek a követelménynek megfelelően, egyhangúan, elindított egy fejlesztést, Jászberényi Beszállító Tudásközpont (JBTK) néven. A terv gazdasági programját  a kormányzat két milliárd forint támogatásban részesítette. És lehetőség volt arra, hogy újabb, közel egy milliárd forintos támogatást kapjon a projekt turisztikai része is az ÉARFT-től. A kormányzat támogatási döntését követően az Electrolux Kft ügyvezetője azzal állt elő, hogy a megítélt összeget ne a Huszárlaktanyára, hanem a kft. jászberényi irodaépületének fejlesztésére fordítsák, azaz itt valósítsák meg a kutatás-fejlesztési részleget. Ez nem volt lehetséges, ezért a cég kiszállt a projektből. Ugyanakkor az OTP Bank vezetésével számos neves cég, köztük helyiek is, pl. a Kód Kft. írásban tettek szándéknyilatkozatokat, hogy meg kívánják valósítani a projektet oly módon, hogy az ingatlan a város tulajdonában marad. Jászberénynek csupán az ingatlan használatát kellett volna biztosítania. A Fidesz helyi képviselőcsoportja azonban 2008-ban leállította a fejlesztést. Ugyanakkor tagadták, hogy az ingatlan értékesítésére készülnének.


A Fidesz 2010-ben meghirdetett programjában a Huszárlaktanya fejlesztését ígérte. Szabó Tamás perzsa fürdőről vizionált. Az ígéretek, azonban csak papíron maradtak. A Huszárlaktanya fejlesztésének ügyében tervet nem készítettek, ugyanakkor az állag megóvására sem biztosítottak forrást. 2014 évben az ingatlant, szemben korábbi ígéreteikkel, mintegy 150 millió forintért értékesítették, úgy hogy a 2013-as ingatlanforgalmi szakértői véleményben megállapított cirka 250 millió forintos értékből mintegy 100 millió forintot engedtek. Az árcsökkentésnél arra hivatkoztak, hogy sokba kerülne az állagmegóvás, figyelemmel arra is, hogy: „a tető- és födémszerkezet a végső pusztulás előtt áll”. Ezen okból a Huszárlaktanya vevője  födémcserét vállalt. Azonban a bizottsági beszámolóban már csak a szükséges födémcserék elkészültéről kaptunk tájékoztatást. Ebből következik, hogy kisebb volt a födém állagromlása az eredetileg feltételezettnél, amelyre tekintettel a város vezetése vételárkedvezményt adott.


Kétségtelen tény, hogy a Huszárlaktanya vevője az ingatlant, közvetve a város javára is fejleszti. A beruházás sikeres megvalósítása Jászberény érdekét is szolgálja. Ám ez a körülmény nem menti a város vezetésének hanyag, korábbi ígéreteiktől eltérő, és a hűtlen kezelés alapos gyanúját felvető eljárását.


Hanyag volt a város vezetése, mert hagyta leromlani az épület állagát a 2011 évben, ingatlanforgalmi szakértői véleményekben megállapított közel 500 millió forintról a 2013 évi márciusi szakértői véleményekben megállapított mintegy 250 millió forintra. Két év alatt a fideszes városvezetés 250 millió forintos állagromlásról kapott hivatalos véleményt, ennek ellenére a rákövetkező fél évben (2013 márciusától 2013 októberéig) sem tett semmit a további romlás megakadályozására. Fél év után, egy további szakértői vélemény szerint újabb jelentős állagromlás következett be. Hogy még szemléletesebben lássuk a városvezetés hanyag hozzáállásának következményét, jelzem azt, hogy a Huszárlaktanya két külön hrsz.-ú területből áll. Csak az egyik területen áll értékesebb épület, a másik lényegében csak egy terület. Ez utóbbi értéke, a szakértői vélemény szerint mintegy 150 millió forint volt. Itt állagromlásról beszélni nem lehet. A másik terület, amelyen a főépület áll mintegy 350 milliós értéket képviselt 2011-ben. Az állagromlás miatt (?) ezt a területet a vevő, lényegében ajándékba kapta, hiszen nagyságrendileg ilyen vételárkedvezményt kapott. A 350 millió forintos vételárkedvezményt érdemes összevetni a legutóbbi szakértői véleményben, „jó karban tartás” becsült legkisebb, 100 millió forintos összegével. 


A városvezetés nem tartotta be a választóinak tett ígéretét. A Fidesz azt ígérte, hogy nem adják el a Huszárlaktanyát, sőt „perzsa fürdőt” valósítanak meg benne. Tagadták, hogy a Huszárlaktanya értékesítésére készülnek. Utóbb mégis eladták az ingatlant.


A városvezetés a Huszárlaktanya ügyében „hűtlenül” járt el, mert a Huszárlaktanya, mint városi vagyon állagának fenntartásában, kezelésében előírt és vállalt kötelezettségeit megszegte és ezzel vagyoni hátrányt okozott Jászberénynek."
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít