Menu

Jövő héten öt napon át tart a Tiszavirág Fesztivál Szolnokon

2015-06-08 16:56:39

 

 

Négy színpadon zenés produkciók, filmvetítések, kézműves vásár, hajótúrák, gasztronómiai különlegességek, bor- és sörházak kínálnak szórakozási lehetőséget június 16-tól 20-ig Szolnokon az idén tízéves Tiszavirág Fesztiválra látogatóknak.

   
A zenés produkciók egyik érdekességének számít az egyszeri fúzió a rock csapat Kowalsky meg a Vega és az MH Szolnoki Légierő Zenekar között.
   

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: a több tízezres látogatottságú rendezvény az elmúlt években országos hírűvé vált, és a jövőben is a város turisztikai kínálatának hírvivő szerepét kell betöltenie, ugyanis Szolnok nem kiránduló-, hanem turisztikai város szeretne lenni. Hangsúlyozta: a minden korosztály számára tartalmas programokat kínáló fesztivál a jövőben is ingyenes marad, és kiemelte, hogy a város ezt követően is támogatni fogja a fesztivál megrendezését.    

 

Kovács Ákos fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a rendezvényre látogatók számára ötven állomásos kerékpártárolót építenek, és gyermekfoglalkoztató is a családok rendelkezésére áll majd délután négytől este kilenc óráig.    

 

Elfogadta a szervezők felkérését a francia La Rue Ketanou, az utcazenész gyökerekkel rendelkező csapat először lép fel Magyarországon. Fellép majd a berlini zenei underground élet népszerű zenekara, a BudZillus is, hallhatja a közönség Tim Lothart, a dán bluesmuzsikust vagy a Jaune Toujours belga utcazenekart is. Koncertet ad Palya Bea, Rúzsa Magdi, Szatmári Juli, a Melodisztik, a Muriel, továbbá Nagy Ádám instrumentális triója, az Ülőstrike is. Nem hiányzik majd a fesztiválról Ferenczi György és a Rackajam sem. Ed Philips, Magyarország leghitelesebb Elvis Presley imitátora is szórakoztatja majd a közönséget. A fellépők teljes listája a www.tiszaviragfesztival.hu oldalon érhető el.    

 

A rendezvény utolsó három napján a Sóház utca mindkét oldalát vásárosok népesítik be. A Tisza Szálló elől induló exkluzív hajójáratokról, csónakokból megcsodálható lesz a tiszavirágzás is.


(Forrás: MTI)

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít