Menu

Országos döntőben a Nagyboldog leány röplabdacsapata

2015-05-27 15:44:42

 

 

Kedden a volt hűtőgépgyári sportcsarnokban rendezték meg a III. korcsoportos leány röplabda diákolimpia egyik országos elődöntőjét, melyben a jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium csapata budapesti, egri és taksonyi ellenféllel küzdött az országos döntőbe jutást jelentő első helyért. Deme Gábor és segítője, Pintér Andrea lányai nem is okoztak csalódást, s bejutottak a júniusi, egri fináléba.
 


A sorsolással kezdődött kedden délelőtt az egykori hűtőgépgyári sportcsarnokban a III. korcsoportos leány röplabdacsapatok jászberényi országos elődöntője, melyen a házigazda Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, a budapesti XVIII. kerületi Eötvös Lóránd Általános Iskola, a taksonyi Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola, valamint az egri Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola képviselői mérték össze tudásukat. A négy együttest két párba sorsolták, s a vesztesek játszhattak a 3-4. helyért, míg a győztesek az 1-2. helyért. A júniusi, Egerben megrendezésre kerülő országos döntőbe csak az első helyezett juthatott be, így nagy küzdelemre volt kilátás.


A mieink esélyeit növelte, hogy csipőprotézis műtéte után már ott volt a kispadon Deme Gábor, aki a mérkőzések közötti időt még fekve töltötte az egymásra rakott tornaszőnyegeken. Természetesen ott volt a pálya szélén segítője, az NB I-es JRK erőssége, Pintér Andrea is.


A sorsolás szeszélye folytán a mieinknek az elődöntőben a taksonyiakkal, az egrieknek pedig a budapestiekkel kellett megmérkőznie. Mint később kiderült, ez egy remek bemelegítés volt lányaink számára, akik bizony ennek a mérkőzésnek a folyamán nem igen kápráztatták el felkészítőiket. Az első szettet biztosan nyertük, majd a cseréket követően az ellenfél kiegyenlítette hátrányát. A harmadik játszmában is sok volt a hiba, de 17-re ezt hozták a lányok és ismét előnybe kerültünk. Persze kellett ehhez az is, hogy egy-egy időkérésnél bizony Deme Gábor felemelje a hangját, mert lányai nem az általa elvárt teljesítményt nyújtották. A mérkőzés utolsó játszmája nagyon egyoldalúra sikeredett, s a nagyboldogos lányok 3-1-es sikerrel jutottak a fináléba.


Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Jászberény) - Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola (Taksony) 3-1 (15, -24, 17, 10)


A második elődöntőben a budapestiek szettről szettre őrölték fel az egriek ellenállását, s egyre kevesebb pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A fővárosiak szettveszteség nélkül diadalmaskodtak és megérdemelten lettek a finálé másik résztvevői.


XVIII. kerületi Eötvös Lóránd Általános Iskola (Budapest) - Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola (Eger) 3-0 (20, 18, 11)


A 3. helyért


A kisdöntően az egriek nyerték az első játszmát, ám három szett után már a taksonyiaknál volt az előny. A negyedik játszma kiélezett küzdelmet és nagy izgalmakat hozott, hiszen 24-24-nél is együtt volt a két csapat. A befejezés a taksonyiaknak sikerült jobban, akik megszerezték a győzelemhez szükséges két pontot, s ezzel az országos elődöntő harmadik helyén végeztek.


Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola (Taksony) - Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola (Eger) 3-1 (-18, 15, 16, 24)


Az 1. helyért



A döntő nem sok izgalmat hozott. Az egyértelműen jobb nagyboldogosok végig irányították a játékot, s pillanatnyi esélyt sem adtak ellenfelüknek. Ezen a találkozón sokkal jobban játszottak a lányok, mint az elődöntőben. Fölényüket jól jelezte, hogy szettről szettre egyre kevesebb pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A látottak alapján Deme Gábor és Pintér Andrea tanítványai teljesen megérdemelten szerezték meg az első helyet és jutottak az országos döntőbe.


Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Jászberény) - XVIII. kerületi Eötvös Lóránd Általános Iskola (Budapest) 3-0 (18, 15, 14)


A jászberényi országos elődöntő végeredménye:


1. Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Jászberény)

2.  XVIII. kerületi Eötvös Lóránd Általános Iskola (Budapest)

3. Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola (Taksony)

4. Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola (Eger)


A június 13-16. között Egerben megrendezésre kerülő országos 8-as döntőbe a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Jászberény) csapata került.

alt


Az országos elődöntőt nyert csapat játékosai: Birgés Violetta, Simon Sára, Farkas Fatime, Zöldi Amarilla, Gerőcs Rebeka, Schmidt Anna, Faragó Fanni, Molnár Tamara, Rády Boglárka Ágnes, Túróczi Réka, Kovács Viktória.


A csapat edzője Deme Gábor, segítője Pintér Andrea.


A játékosoknak és felkészítőiknek olvasóink nevében is gratulálunk és sok sikert kívánunk az egri országos döntőre!


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít