Menu

Papírvékony forma

2015-05-18 10:34:41

 

A középmezőnyből előbbre lépni már valószínűleg nem tudó, de onnan visszacsúszni sem képes Jászberényi FC otthonában a stabil sereghajtó Gyöngyösi AK vendégeskedett a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 27. játéknapján. A mieinknek nem kellett aggódniuk a várható eredményt illetően, hiszen – amellett, hogy ősszel egy laza 6 – 1-gyel keserítették ellenfelüket a Mátra alján – az előző fordulóban, pontszegény hetek után, 5 – 1-es győzelemmel térhettek haza Nyírbátorból. A gyöngyösiek mindösszesen egyetlen megnyert meccsel és nyolc szerzett ponttal szomorkodnak az utolsó helyen.  Ez a pozíció azonban, ismerve a magyar viszonyokat, egyáltalán nem biztos, hogy kiesést jelent számukra…


A mérkőzés elejének labdapattogtatásáról sokat elárul, hogy Német Gyula már az 5. percben dühösen elküldte az összes cserejátékosát melegíteni.


Egy fél félidőnyi vergődést követően, kissé égből pottyant találattal jutottunk vezetéshez. A 23. percben Ludasi Martin középről, 25 méterről végzett el szabadrúgást. Lövése a jobb kapufára tekeredett, a lepattanóra Szilágyi Norbert helyezkedett a legjobban, és néhány lépésről a léc alá vágta a labdát (1 – 0).


A szünetig tovább gyömöszöltük a Gyöngyöst, hasztalanul. A pihenőben feltolult bennem egy régi tudósítás emléke. Talán a Csongrád Megyei Hírlapban jelent meg, és egy megye kettes derbiről csak annyit tartott érdemesnek elárulni a hírnök, hogy „jó talajú pálya, vezette Kiss”.  Nálunk a meccsnapra nem sikerült tisztességesen levágni füvet, a gyepszőnyeg olyan barázdált volt, mint az edzőnk homloka az első játékrész lefújásakor.


A második félidőt legalább egy nagy góllal kezdtük. Az 50. percben Ludasi Martin a vendégek kapujától majd’ 30 méterre tette le a labdát szabadrúgáshoz, és ezúttal pontosan célzott: a jobb felső sarokba bombázott (2 – 0).


Aztán megint csak gyűrtük a GYAK-ot, Szilágyi ziccerben rontott, de nem tűntünk sokkal meggyőzőbbek, mint a szünet előtt. A 82. percben mégis növeltük az előnyünket. Farkas Jánost tartóztatták fel meg nem engedett módon a gyöngyösi kapu előterében, és ő maga értékesítette a megítélt tizenegyest (3 – 0).


Rendkívüli esemény nem történt: izgalommentesen, szerény színvonalon és sárga lapok nélkül érvényesült a két csapat közötti tudáskülönbség. A gyöngyösiek újfent igazolták a labdarúgásnak azt a tételét, hogy ugyan valamirevaló játék és rúgott gól nélkül is meg lehet nyerni egy mérkőzést, de csak nagyon ritkán.


Német Gyula, a jászberényi tréner sem mondhatott igazán mást a látottakról: „Megérdemelten nyertünk, de kíváncsi lennék, hogyan alakul a meccs, ha az első félidőben nincs az a szerencsés gólunk… Remélem, Gyöngyösön megmarad az NB III-as futball.”


Kun Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít