Menu

Újoncként hetedik helyen zárta a szezont a Jászberényi RK

2015-05-18 09:32:13

 

 

Az NB I-es női röplabdabajnokság 2014/2015-ös szezonja a pénteki Jászberényi RK – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem találkozóval zárult. A két együttes 7-8. helyet döntötte el egymás között, miután mindkét gárda megnyerte hazai mérkőzését a másik ellen. A mindent eldöntő találkozón a vendégek kerültek ugyan előnybe, de a végén mi örülhettünk a 3-2-es sikernek és a hetedik helynek.


Egy évtizedes távollét után került ismét a nagy hagyományokkal rendelkező jászberényi női röplabda ismét az élvonalba. A szezon során példátlan sérüléshullám nehezítette a Jászberényi RK csapatának szereplését a legmagasabb osztályban, ám a szezon első felében alaposan meglepte csapatunk a mezőnyt. A legjobbakat is megszorongatta a Deme-gárda, s bár a szezon második fele nem sikerült olyan jól, mint az első, az együttes az alapszakasz végén már teljesítette a célkitűzést, az első nyolc közé került.


A rájátszásos szakaszban már nagyon hiányoztak a sérültek, s így a Gödöllő, majd a Nyíregyháza ellen sem sikerült a párharcot megnyernünk. A kaposváriak elleni, a 7-8. hely sorsáról döntő páros mérkőzésnek így közel azonos eséllyel kezdtek a csapatok. A mi esélyeinket az növelte, hogy miénk volt a pályaelőny, amely végül döntőnek bizonyult. Egy hazai 3-1-es siker után 3-1-re kaptunk ki Kaposváron, s a döntés a május 15-i, jászberényi harmadik mérkőzésre maradt.


Ezen a találkozón a sérültek mellett az is nehezítette csapatunk dolgát, hogy pár nappal korábban Deme Gábor csípő protézis műtéten esett át, s nem lehetett ott a pálya mellett. Segítője, Litkei Gábor a diákolimpia döntőre utazott egy csapattal, s így Makai Péternek kellett a szakmai irányítást a kezébe vennie. A sok nehézség ellenére hazai pályán mindenképpen győzelemmel szerették volna zárni a szezont a lányok, s ha nem is könnyen, de ez sikerült.


Harmadik mérkőzés a 7-8. helyért


Jászberényi RK – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem 3-1 ( -18, 14,-19, 22, 7)

A párosmérkőzést 2-1-re a Jászberényi RK nyerte.


Bár a találkozó első két pontját a mieink szerezték, az első játszma maga volt a rémálom. Mindkét együttes nagyon sok alaphibát – rontott nyitás, rossz nyitásfogadás, hálóba ütött labda – vétett. A második technikai szünetig (14-16 volt az állás) még nem volt nagy különbség a csapatok között, ám a folytatásban öt vendégpont következett, s 14-21 után már nem volt kérdéses a kaposvári szettnyerés. Ez akkor nem tűnt rossz ómennek, hiszen a csapatok előző két mérkőzését az a gárda nyerte, aki az első szettet elveszítette.


A második játszma elején úgy tűnt, hogy a mieink nagyobb sebességre kapcsoltak és pontosabban kezdenek el játszani. Gyorsan elhúztunk 6-2-re, de elég volt egy kis kihagyás és a vendégek 6-7-re fordítottak. Szerencsére a folytatásban ismét a mieink domináltak. Gulyás Vivien két hálóról lecsorgó adogatását nem tudták fogadni a vendégek, s máris 12-8-ra alakult az eredmény Pintér Andi bombája után 16-11 volt az állás a második technikai szünetben. Innen pedig már nem volt visszaút a vendégek számára. A különbség tovább nőtt, s a szett végét Harmath hosszú ütése jelentette (25-14).


Ha valaki azt gondolta volna, hogy a folytatásban már nem kell izgulnunk a hazai sikerért, nos, az tévedett. A harmadik játékrészben csak kétszer vezetett csapatunk (1-0, majd 3-2). Bár a Brkovics-Pintér páros összjátéka sok pontot hozott, ismét a vendégek domináltak. Az első technikai időnél 4-8-at, a másodiknál 12-16-ot mutatott az eredményjelző. Ez a különbség pedig nem csökkent, hanem eggyel még nőtt is a szett végére (19-25), azaz ismét vezetést szereztek a vendégek.


A fordulatoknak azonban szerencsére még nem volt vége. A negyedik szettben alaposan bekezdtek lányaink, s 10-5-nél Mészáros Péternek már időt kellett kérnie. Ez sem segített azonban a vendégeken, mert Pintér Andi pontjaival 14-6-ra húzott el a JRK. A különbség a második technikai időnél még 6 pont volt (16-10), de 16-13-nál már Makai Péter is úgy érezte, időt kell kérnie. Úgy tűnt, hogy ez sem hat, mert a vendégek felzárkóztak egy pontra (17-16). Szerencsére 22-21 után helyén volt a lányok szíve, s a kezük sem remegett meg. Pintér és Brezgun pontjára még Rák válaszolt, ám Brezgun pontos ütése pontot tett a szett végére (25-22). Végig vezetve, de közel sem izgalommentesen született meg az egyenlítés és következhetett a mindet eldöntő ötödik játszma.


Ellentmondást nem tűrően kezdték a sorsdöntő szettet lányaink. A vendégek 4-0 után szerezték csak első pontjukat, s egy újabb 4-1-es roham után 8-2-nél jött a technikai szünet. Ez a vendégeknek tett jót, hiszen sorozatban három pontot szereztek, ám ezzel el is lőtték utolsó puskaporukat. Mészáros Péter ugyan 11-5-nél ismét időt kért, de már nem tudta megállítani a berényi lányokat. Az első mérkőzéslabdát ugyan még hárították a kaposváriak, ám Gulyás Vivi pontja a találkozó végét jelentette (15-7).


Az egy óra ötven perces mérkőzés végén így a mieinket köszöntötte konfetti eső. A hetedik hely megszerzése mindenképpen dicséretes egy újonc csapattól, az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb bajnokságában. Minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás, s ez most igaznak bizonyult a JRK-val kapcsolatban. Győzelemmel a legjobb ugyanis befejezni a szezont. Főleg úgy, ha az egy párosmérkőzés végén születik.


Maga a találkozó inkább volt küzdelmes, mint színvonalas. Időnként megvillantották a lányok mindkét oldalon, hogy mire képesek, de érezhető volt, hogy az idény végén tartunk, s mindenki meglehetősen fáradt. Ezzel együtt méltán ünnepelte a csapatot lelkes szurkolótábora a találkozó végén.

 

A 2014/2015-ös női röplabdabajnokság végeredménye:

1. Linamar-Békéscsabai RSE

2. Vasas-Óbuda

3. UTE

4. TEVA-Gödöllői RC

5. Fatum-Nyírsuli

6. Aluprof-TF-Budapest

7. Jászberényi RK

8. 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem

9. MTK Budapest

10. Albrecht MVSC-MISI

11. Budaörsi DSE

12. Palota RSC

 

Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít