Menu

Bemutatták Kelement, a parlagisas-fiókát

2015-05-13 15:32:18

 

Május 4-én a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósága (KMNPI) dévaványai Túzokvédelmi Állomásán kikelt a tojásból egy parlagisas-fióka. Az ifjú sast, Kelement a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága (HNPI) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai a Jászsági Sasközpont közelében egy természetes sasfészekbe, pótszülőkhöz helyezték ki. Ám előbb Kelement szerdán délelőtt bemutatták a sajtó érdeklődő munkatársainak.


A KMNPI is részt vesz a Helicon parlagisas-védelmi Life+ programban, melynek keretében Dévaványa térségében egy parlagisas-pár fészkét őrizték önkéntesek segítségével. Sajnos a költés nem volt sikeres, az önkéntesek április 24-én jelezték, hogy nem látják a tojót a fészek környékén, ugyanakkor megjelentek a zsákmányra leső dolmányos varjak. A KMNPI munkatársai az előírt várakozási idő után kivették a fészekben lévő két tojást és beszállították azokat a dévaványai Túzokvédelmi Állomásra, ahol rögtön a keltetőbe kerültek. A két tojás közül az egyik „kelésgyengének” bizonyult és elpusztult benne a fióka. A másikból viszont május 4-én este fél 7-kor kibújt egy egészséges fióka, aki a Kelemen nevet kapta. A Túzokvédelmi Állomáson a korábbi években – az országban egyedülálló módon – már négy parlagisas-fiókát sikerült kikeltetni és felnevelni a szakembereknek.


Pótszülőnek egy olyan jászsági sasfészket választottak, ahol feltehetőleg az egyik madár terméketlensége miatt már több éve nem kelt ki fióka, így egyedüli fiókaként Kelemennek jó esélye lesz a túlélésre. A fészket itt is önkéntes sasőrök fogják figyelni egészen a fióka júliusi kirepüléséig.


Kelemen remekül tűrte a sajtó nem kis érdeklődését – több televíziós társaság és nyomtatott média képviselője vett részt bemutatásán –, s igazi sztárként fotóztatta magát.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




alt– Kelement kéthetes kora előtt ki kell helyezni fészekbe, hogy elszakadjon az embertől, ne az legyen a pajtása. A fészket, ahová kerül, folyamatosan figyelni kell, mert ha a pótszülőkkel történik valami, akkor ismét gondoskodni kell a fiókáról. A pótszülőket elsősorban az áramütés és a mérgezés veszélye fenyegeti – mondta Czifrák Gábor, a KMPNI természetvédelmi terület felügyelője, aki a kamerások és fotósok gyűrűjében meg is etette Kelement.


A sasfiók nem zavartatta magát, jó étvággyal fogyasztotta a napos patkány és a mezei nyúl húsát. Egyébként kap még galamb-, egér- és csibehúst, valamint tojáshéjport az angolkór ellen. Kelemen bemutatása során azt is megtudtuk Horváth Mártontól, aki az MME képviseletében volt jelen, hogy az elmúlt három évben Kelemen az ötödik fióka, aki mesterséges keltetés során jött a világra. Korábban, 2004-2005-ben volt még két ilyen alkalom.


Juhász Tibor, a HNPI természetvédelmi őrterület vezetője elmondta, azért a Jászsági Sasközpont közelében helyezik el Kelement, mert ezt ítélték a legbiztonságosabbnak számára. A fészek őrzése, megfigyelése jól megszervezhető, s ez növeli a fióka túlélésének esélyeit. Amennyiben pedig problémát érzékelnek, akkor itt azonnal be tudnak avatkozni, derült ki Juhász Tibor szavaiból.


Közben Kelemen, mint egy jól táplált csecsemő, az étkezést követően egyre inkább elbóbiskolt, majd álomba merült. Remélhetőleg a sasfióka kihelyezése sikeres lesz, s akkor júliusban már arról adhatunk számot, hogy Kelemen kirepült a fészekből.


Szántai Tibor

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít