Menu

Challenge 2015 – immár 11. alkalommal nyert Jász-Nagykun-Szolnok megye

2015-05-04 10:17:01

 


Jász-Nagykun-Szolnok, a francia Somme és az angol Durham között már komoly múltra tekint vissza az a testvérmegyei kapcsolat, melynek keretében 1999 óta egy úgynevezett. Challenge sporteseményt is rendeznek. Ezen több sportágban mérik össze tudásukat a három megye fiataljai egy kupáért.


A korábbi tizenhat alkalomból tízszer nyert Jász-Nagykun-Szolnok csapata a három megye nemzetközi versenyében. Az idei évben az angliai Durham adott otthont a versenyeknek, ahová április 12-én utazott ki a 36 diákból és 5 kísérőből, edzőből és testnevelőből álló megyei küldöttség.


Ahogy korábban, úgy most is voltak jászberényi tagjai a megyénket képviselő csapatoknak. A fiú futsal csapatot négy bercsényis fiú – Kátai Ádám, Bajor Norbert, Tóth Olivér, Csillik Kristóf – is erősítette,  míg a lány futsal csapatban két bercsényis – Rácz Roxána, Petrányi Dóra – és egy LVG-s – Budai Lili –  játszott. A versenyeken mindkét futsal csapat nagyon jól szerepelt. A lányok megverték az angolokat 8-4-re, s legyőzték a franciákat is 7-3-ra így ők elsők lettek. A kapuban nagyon jól védett Rácz Roxána, míg Petrányi Dóri és Budai Lili is lőtt gólokat.


A fiúk óriási meccset játszottak a franciákkal, de végül is egy-két egyéni hiba miatt 6-4-es vereséget szenvedtek. Az angolokat viszont remek játékkal magabiztosan verték 6-2-re és a második helyet szerezték meg. Bajor Norbi parádézott a kapuban, míg a többiek nagyon jó játékkal és gólokkal bizonyították hogy érdemes volt őket kiválasztani arra hogy megyénket képviseljék. Mindkét futsal csapat irányításában részt vett Kiss Attila, a Bercsényi Általános Iskola testnevelője és Vadas Sándor a küldöttség vezetője.

 

alt

A berényiekkel nmegerősített fiú futsall csapat a franciáktól kikapott, az angolokat legyőzte


A versenynap végén egy mezei futóverseny is volt ahol az összes versenyző elindult (futsalosok, úszók,  kézilabdások, triatlonosok) és a 66 futó közül az első helyezett Kátai Ádám lett. Ádám végigjátszotta mindkét futsal meccset, majd fél óra pihenő után  óriási futással utasította maga mögé a mezőnyt. A lányok mezőnyében Budai Lili végzett a legjobban a jászberényiek közül, aki  a kilencedik lett.
 

Az összesített pontversenyt a futsalosok és a futók jó teljesítménye után a  magyar csapat nyerte immáron tizenegyedik alkalommal.


Az út során természetesen nemcsak a versenyek zajlottak, hanem különböző szabadidős sportágakat is kipróbáltattak a házigazdák vendégeikkel (pl. baseball, vízilabda, íjászat, vízi versenyek), valamint megismerhették Durham nevezetességeit (a durhami katedrálisban forgatták a Harry Potter egyes jeleneteit) és disco is volt a fiatalok részére.  Az oda- és visszaút során pedig óriási komppal keltek át Calais és Dover között a La Manche csatornán.


A fiataloknak életre szóló élményben volt részük, barátságokat kötöttek egymással, megismerhették az angol hagyományokat és méltón képviselték hazánkat.


Kiss Attila

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít