Menu

Mondjuk ki: Elég volt! – kormányellenes tüntetés Jászberényben

2015-04-21 12:41:05

 

Jászberény is csatlakozott azon települések közé, ahová a civilek és a demokratikus ellenzék április 19-ére kormányellenes tüntetést hirdetett. Városunkban az MSZP Jászberényi Szervezete, a Demokratikus Koalíció Jászberényi Szervezete, az Együtt-a Korszakváltók Pártja Jászberényi Szervezete, a Jászapátiért Önökkel Szövetségben Egyesület, valamint a Szövetség Jászberényért Egyesület hívta és várta a demonstrálókat ezen a vasárnapon a Jászkapitány szobra elé.


Jászberényben mintegy 50-60 fő vett részt az április 19-ére meghirdetett kormányellenes tüntetésen. A szervezők nevében először dr. Gedei József szólt a megjelentekhez. A Demokratikus Koalíció Jászberényi Szervezetének vezetője bevezetőjében elmondta, hogy egyre több bátor ember van, aki elmondja véleményét az Orbán-rendszerről.


– Egyre többen leszünk, akik kiállunk a demokrácia mellett, s ez nagyon jó. Ma azért jöttünk itt össze, hogy tiltakozzunk az Orbán-rendszer és a jászberényi képviselők munkája ellen. Nem véletlen, hogy helyszínként a Jászkapitány szobrát választottuk, mert a jászkapitány a jászok számára a szabadságot jelentette és jelenti ma is – mondta bevezetőjében dr. Gedei József.

 

A szónok hangsúlyozta, hogy Szabó Tamás polgármester vezetésével a fideszesek itt helyben is teljhatalmat akarnak.


– Úgy gondolják, hogy mindent megtehetnek. Áron alul értékesítették az ÉMÁSZ-székházat. a Huszárlaktanyát, növelték a helyi adókat és a híveiknek osztogattak. Szabó Tamás átadta a Jászság képviseletét Pócs Jánosnak, s a Dalkia-per kapcsán 750 milliós tartozást zúdítottak a város nyakába. Botrány botrányt követ Jászberényben, de az is látszik, hogy már házon belül is marakodnak. Jászberény lakóinak többsége ugyan még fél, és nem mer demonstrálni a rendszer ellen, de egyre több embernek elege van Orbánból. Itt az idő, hogy megálljt parancsoljunk az Orbán-rendszernek. Mondjuk ki: Elég volt! – zárta beszédét dr. Gedei József.


A rendezvény második szónoka Demeter Márta, az MSZP országgyűlési képviselője volt. A fiatal politikus kijelentette, hogy a Jászkapitány szobra előtti kő sokkal erősebb, mint az alaptörvény.


– Elég volt a Fideszből, többé nem rabolhatnak. Azért jöttünk ma itt össze, hogy tiltakozzunk a korrupció és a pofátlanság ellen – mondta Demeter Márta, majd hosszasan sorolta az Orbán-kormány működésének „eredményeit”.

 

alt




Megemlítette a gyermekszegénységet, hogy 4 millió magyar él a létminimum alatt, a külföldre üldözött fiatal munkavállalókat, a magánnyugdíj pénztártagoktól elvett 3 ezer milliárdot, Mészáros Lőrinc és Simicska Lajos milliárdjait, a fideszesek folyamatos vagyongyarapodását és a brókerbotrányokat is.


– Orbánnak Felcsúton saját stadionja van, amelyhez halastó, kisvasút és repülőtér is jár. Az ország közben a korrupció mocsarává vált. Azzal a kétes dicsőséggel is számolhatunk ma már, hogy a legkorruptabb országok közé sorolnak bennünket. Azt, ami Magyarországon folyik, szövetségeseink is látják. Orbán uralkodása alatt számos országgal kerültünk konfliktusba, s a visegrádi országok is elfordultak tőlünk – jelentette ki az MSZP országgyűlési képviselője.


Demeter Márta azt is megjegyezte, hogy az MSZP egy teljes korrupció elleni törvénycsomagot kidolgozott, s az igazi rezsicsökkentés az lenne, ha az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ját 5%-ra csökkentené a kormány. Orbán Viktor látja, hogy saját háza táján is baj van, ezért várható a kormány átalakítása is, derült ki Demeter Márta szavaiból, aki a következőképpen zárta beszédét: – El a kezekkel a az adófizetők pénzétől! El a kezekkel Magyarországtól!


A kormányellenes tüntetés harmadik szónoka az Együtt-a Korszakváltók Pártja részéről Fejes Györgyi volt. Ő bevezetőjében mindenkinek megköszönte, hogy eljött erre a rendezvényre. Hangsúlyozta, hogy ma már nincs a társadalomnak olyan rétege, amelyet ne sértett volna meg ez a kormány, amelynek legnagyobb „eredménye”, hogy intézményesítette a lopást.


– A Fidesz elfoglalta az államot, a 2/3-ot saját hatalmának kiépítésére használta. Tőlünk nem messze, Romániában börtönbe zárják a korrupt politikusokat, s ennek így kellene lenni nálunk is. Hamarosan pünkösd, s ki kell mondanunk, hogy lejárt Orbán pünkösdi királysága. Az új király neve pedig legyen a NÉP. Együtt megvédjük a demokráciát és visszaállítjuk a köztársaságot – mondta a szónok, aki arra szólította fel az embereket, hogy legyenek cselekvő polgárok, s akkor nem maradnak egyedül. Fejes Györgyi megemlítette még, hogy a Jobbik előretörése nemzeti szégyen és tragédia. Kiemelte Juhász Péter személyét, aki az V. kerületben élharcosa a korrupciós ügyek feltárásának.

 

alt




– Légy felnőtt és cselekedj, ne várj az államra! – zárta beszédét az Együtt-a Korszakváltók Pártja képviseletében Fejes Györgyi.


Sápi István, a Demokratikus Koalíció képviseletében szólt a megjelentekhez. Orbánnak mennie kell, mert állami szintre emelte a korrupciót, derült ki szavaiból. Megemlítette a túlárazott EU-projekteket, az EU-s fejlesztési pénzek felfüggesztését, a trafik- és földmutyit, az egykulcsos adót. – Az Orbán-kormány 38 féle adót vezettet be, intézményeket államosított, s az egészségügyet a működésképtelenség határára sodorta. A munkanélküliekkel, a mélyszegénységben élőkkel pedig nem foglalkoznak. Jászberényt is kétes ingatlanügyek, erőszakosan meghozott döntések jellemzik, no meg az elhibázott Dalki-per – mondta Sápi István.


A rendezvény záró szónoka Balogh Béla, az MSZP helyi szervezetének elnöke volt, aki az előtte szólókhoz kapcsolódva hangsúlyozta, hogy milyen komoly központosított rablás folyt az országban. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ez az emberek lelkében milyen károkat okozott.


– A kormány egyik fő törekvése az, hogy megossza a társadalmat. Ez a Jászságban is sikerült, hiszen két járásra osztották a területet, s ezzel is megpróbálják egymás ellen fordítani a településeket, megbontva ezzel a jász egységet. A szervilizmus legjobb példája pedig, hogy a Jászkapitány szobrával szemben a közelmúltban a városháza előtt felállították Kövér László szobrát. Az is abszurd, hogy az Úttörő utca átnevezésével is foglalkozik a képviselő-testület, mert az úttörő mint fogalom az önkényuralmi jelképek közé került. Közben a városi média nagy részét is bekebelezték, ám az nem zavarja őket, hogy egyre több hajléktalannal lehet találkozni Jászberényben – mondta Balogh Béla, aki zárásként megköszönte a megjelenteknek, hogy voltak bátrak és eljöttek tüntetni a korrupció, a kormány ellen Jászberényben.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít