Menu

Nem vagy egyedül! – projektindító a rendőrségen

2015-04-13 11:54:54

 

 

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt pályázaton – Nem vagy egyedül – sikeresen vett részt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A sikeres pályázat négy jászsági települést is érint, s az itteni programok szakmai lebonyolítója a Jászberényi Rendőrkapitányság, ahol április 9-én tartottak sajtónyilvános projekt indítót.
 

– Hét megyét, köztük Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érinti a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt pályázat. Olyan településeket választottunk a jászsági pályázat érintettjeinek, amelyek jelentős tanyavilággal rendelkeznek. Így került a mi programunkba Jászfényszaru, Jászágó, Jászszentandrás és Jászboldogháza – mondta a program sajtótájékoztatójának bevezetőjében dr. Körei-Nagy József alezredes, a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetője.


A program lényegéről, amely egyébként április közepétől május közepéig, tehát egy hónapon át tart, Kopasz Árpád nyugalmazott dandártábornok, a program bűnmegelőzési szakértője szólt. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember három fogalom köré építette fel mondanivalóját.



alt


– Szentjános bogár, kaláka és mozgalom. E három dolog szükséges ahhoz, hogy az emberek biztonságérzete saját maguk által is javuljon. Minden településre sok-sok „szentjános bogár” kell, akik világítanak és figyelnek egymásra és környezetükre. A kaláka azért fontos, mert együtt könnyebben megy. A biztonság esetében is fontos, hogy segítsük egymást. Végül a mozgalmi jelleg is fontos, hogy az emberek tudják, hogy hová tartoznak. Az ugyanis hibás elképzelés, hogy a rendőrök számának növelésétől kell várni a biztonság javulását. A biztonságért valamennyinknek tenni kell. Ha valaki „csak” annyit tesz, hogy időben értesíti a rend őreit, ha valami rendellenességet tapasztal, már az is sokat jelenthet – mondta Kopasz Árpád, aki nem győzte hangsúlyozni, a biztonságra nem várni kell, hanem tenni azért. A nyugalmazott dandártábornok kiemelte a nevelés fontosságát és azt, hogy a biztonság közügy, amiért mindenkinek tennie kell. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is a projekt kapcsán, hogy a biztonság, annak javítása nem lehet politikai ügy, ez szakmai kérdés.


A program keretében az érintett településeken bűn- és baleset-megelőzési előadások, kerékpár gravírozás és falugyűlés is lesz. Utóbbin azt szeretnék megtudni, hogy a helyben élők hogyan ítélik meg településükön a biztonságot, milyen megoldásaik vannak a különböző problémákra, derült ki dr. Körei-Nagy József szavaiból.


A program április 14-én Jászfényszaruban kezdődik, majd két nappal később Jászboldogházán folytatódik. Április 20-án Jászszentandrás, 23-án Jászágó lesz az újabb helyszín. Április 28-án Jászberényben, a Déryné Rendezvényházban bűnmegelőzési szakmai felkészítés lesz a jelzőrendszeri tagok számára, majd május 8-án Jászfényszaruban Bűnmegelőzési Szakmai Konferenciát tartanak a projekt keretében.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít