Menu

Könyvbe gyűjtik a berényi plébánosokat

2015-04-08 09:30:45

 

Könyv készül a Jászberényben valaha szolgált egyházi személyek életéről és itt eltöltött mindennapjaikról a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, valamint a Jászok Egyesülete közös kiadásában. A könyv az előkészületi munkát követően várhatóan idén szeptemberben jelenik meg. Dr. Suba György a KÉSZ helyi szervezetének elnöke foglalta össze a már előfizethető kiadvány tartalmát.

 

Kedves könyveket szerető Barátunk!


A KÉSZ és a Jászok Egyesülete közös kiadásában megjelenő könyv a városban valaha is szolgált papok (plébánosok, káplánok, hittanárok és plébániai tevékenységet végző szerzetesek) életére, működésére vonatkozó adatokat gyűjtötte össze, elsősorban a Jászberényben töltött évekre fókuszálva, de sok esetben onnan kitekintve az európai, országos és egyházmegyei eseményeket is felhasználva az összefüggések bemutatására.


A könyv minden megállapítása irattárakban, levéltárakban, templomok Historia Domusában vagy magánlevelekben megtalálható információkra, ismeretekre épül, de ezeket egybegyűjtve csak ebben a könyvben találhatják meg. Ebből a szempontból egyedi, semmihez sem hasonlítható alkotás. Kb. 400 pap adatait tartalmazza a könyv a legrégebben fellelhető időktől napjainkig, s csak azokat, akiknek bizonyíthatóan van valami közük Jászberényhez.


Mivel azonban a papok többsége nemcsak itt szolgált, hanem egyéb helyeken is az egyházmegye területén belül és kívül (sőt az országhatárokon kívül is), más települések hívői is haszonnal forgathatják a kiadványt.


A könyv a legteljesebb adatközlésre törekedett, a hivatkozásokat megtalálják minden lap alján, így a kutatók, a téma iránt komolyabban érdeklődők is pontos és részletes adatforráshoz juthatnak, de a csak olvasni vágyók is találnak érdekes, olvasmányos leírásokat megrázó papi életutakról, bebörtönzésekről, önfeláldozó életekről, alázatról, szolgálatról, kultúraközvetítésről stb.


A témából és a nagy időintervallumból következik, hogy nem egyforma hosszúságúak a szócikkek. Az egyes papok tevékenységének a bemutatása nem egyformán részletes, hiszen a régebbi korokból nem mindig maradt fenn kellő mennyiségű információ. A sok tragikus történelmi esemény (török hódoltság, szabadságharcok, I. és II. világháború), természeti katasztrófák (éhínség, pestis, tűzvész, földrengés) és egyéb okok (iratzárolások) miatt egyes nagyon fontos iratok megsemmisültek vagy soha el nem készültek, illetve ma még hozzáférhetetlenek, de a fellelhetőket igyekeztünk összegyűjteni a tudományos ismeretterjesztés igényével.


A kiadvány templomok szerint rendszerezve, kronologikus sorrendbe szedve mutatja be az egyes lelkészek munkáját, közben kitér a történelmi háttérre is, hogy a hatásokat, összefüggéseket jobban lehessen látni. Sok helytörténeti adat és esemény bemutatása teszi még érdekesebbé a könyvet, aminek nem titkolt célja az adatok összegyűjtésén, rendszerezésén és közzétételén kívül az is, hogy Jászberény történetének és vallásos életének egy újabb területét ismertessük meg az olvasóinkkal. Számtalan fotó és századokkal ezelőtti eredeti dokumentumok másolata színesíti a kiadványt.


A nagy munkát, az adatok összegyűjtését dr. Suba Györgyné végezte el, ő a kiadvány szerkesztője is. A szerkesztésben munkatársa dr. Suba György és dr. Dobos László volt. A könyvet dr. Löffler Erzsébet, az egri Érseki Vagyonkezelő Központ, Könyvtár, Múzeum és Levéltár igazgatója lektorálta. Közreműködtek: Besenyi Vendel helytörténeti lektor, dr. Kalmár Pálné szöveggondozó, valamint a bevezető szövegek és a rezümé írója. A rezümét idegen nyelvre fordították: dr. Kalmár Pálné (francia), Taczman Andrea (német), Bobákné Taczman Mária (angol), Suba Zsófi (olasz) és Bali Istvánné (lengyel). Nyomdai előkészítés, tipográfia: ARTANDER Kft. Nyomda: Signal-Print Kft. − Jászberény.


A könyv természetesen nem lehet teljes még akkor sem, ha szerkesztője mindvégig erre törekedett, de hiszi, hogy a most még fel nem talált adatok egyszer nyilvánosságra kerülhetnek, a zárolt anyagok titkossága az idők folyamán megszűnik, s ezt a témát valaki majd folytatja, kiegészítve a most még kérdőjeles részeket.
   

Értékes, tartalmas könyv, a maga nemében egyedi és mindenképpen hiánypótló és időtálló. Méltó arra, hogy hívők és nem hívők a könyvespolcukon elhelyezzék, és időről időre levéve azt, gyakran forgassák.


A könyv megjelenése 2015 szeptemberében várható.
Terjedelme 800 oldal (kemény kötésben, B/5-ös méretben)
Előfizetési ára: 3500 Ft
Megjelenés utáni ára: 4200 Ft
Vidékre az előfizetőknek postai utánvéttel tudjuk elküldeni.


Előfizethető Jászberényben, a Jász Múzeumban, a Városi Könyvtárban, a Nagyboldogasszony Főplébánia, a Jézus Neve Plébánia irodájában és az ívgyűjtőknél 2015. június 30-ig.


Kérjük, legyen Ön is előfizetője, olvasója a KÉSZ Könyvek újabb kiadványának.


Dr. Suba György, a KÉSZ elnöke
Tel: 57 412 167; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít