Menu

Regionális Ebrendészeti Bázis – Megfelelő megoldással a sikerért!

2015-04-02 14:34:30

 

Ebben a témában hívott össze fórumot a Jászsági Független Kulturális Alapítvány nevében a jászberényi gyepmesteri telep két munkatársa, Molnár Lívia és Molnár Aliz március 19-én. Bár a meghívott 20 önkormányzat közül csak nyolc képviseltette magát, a kezdeményezést a jelenlévők mindannyian hasznosnak ítélték.


Az alapítványt kezdetben kizárólag a jászberényi gyepmesteri telep támogatására hozták létre, így biztosítva a területhez tartozó tevékenységek hatékonyabb és magasabb színvonalon történő végzését. A továbbiakban ugyanis az állattartással kapcsolatos előírásoknak való gazdaságos és szakszerű megfelelés csak és kizárólag regionálisan (kb. 30 km-es körzet, Jászberény és a környező települések) valósulhat meg. Az önkormányzatok összehívásának célja e gondolatnak a tudatosítása volt.


A megvalósíthatósági tanulmányoknak megfelelően a kezdeményezők első lépésként az önkormányzatoknak kiküldött kérdőívek kiértékelése alapján kívánták felmérni, hogy lenne-e igény és csatlakozási készség egy regionális gyepmesteri telep létrehozására. A visszajelzések azt mutatták, hogy az önkormányzatoknak reális lenne a működési struktúrájában már elavult szolgáltatás ésszerűsítése.

 

alt




A fórumon az is kiderült, a hazánkban hárommilliósra becsült kutyaállományból csupán 1,6 millió eb kapja meg rendszeresen a veszettség elleni oltást. Ennek oka egyrészt az oltás talán indokolatlanul magas költsége, másrészt az, hogy bár kötelező a veszettség elleni oltás, alap esetben senki nem ellenőrzi, hogy a kutyatartó beoltatta-e a kutyáját. A kutyatartásnak magasak a költségei, elég csak a rendszeres állatorvosi vizsgálatokra, valamint a megfelelő táplálékra gondolni. Kutyát tartani ugyanakkor nem kötelező! Ha valaki felelősségteljesen látja, hogy a költségeit nem tudja hosszú távon finanszírozni, akkor a maga és a kutya érdekében is jobb, ha nem vállal ebtartást. Sokan azonban csak akkor szembesülnek a nehézségekkel, amikor a kutya megnő, megbetegszik, esetleg kölykei születnek. Így kerül az utcára, majd a gyepmesteri telepek valamelyikére a kutyák többsége.


Felmerült a szükségessége egy időszakonkénti fényképes ebösszeírásnak is, amely nagyban segítené, hogy a szökött kutyákat hazajuttathassák, a kidobott ebek gazdáit pedig felelősségre vonhassák. A szabálysértőnek, aki az állattartás terén vétséget követett el, egy esetleges büntetési tétel kiszabását megelőzően lehetősége lenne bizonyítani alkalmasságát az állattartásra. Az alapítvány munkatársainak birtokában lévő oktatási anyag elsajátításával a leendő gazda bizonyosságot tesz arról, hogy a jövőben felelős állattartóként működik.

 

alt




A Regionális Ebrendészeti Bázis (REB) megoldaná a szűkös helyproblémákat és azt is, hogy mi legyen a kutyák sorsa a menhelyen eltöltött karantén után. Az önkormányzatok ezen területén dolgozó szakembereinek összefogásával ki lehetne alakítani egy olyan zárt rendszert, amelyben a kutyák sorsa nyomon követhetővé válik. Az összehangolt és szigorúan ellenőrzött számítógépes adatbázis által a telepre bekerülő állatok biztonsággal visszakerülhetnének saját gazdájukhoz vagy új befogadójukhoz.


Kezdetnek kéthektáros területre lenne szükség, illetve egy ilyen céllal kiírt pályázatra, hogy egy európai színvonalú telep jöhessen létre a települések összefogásával. A pályázat összeállításán Molnár Líviáék már dolgoznak, és remélik, hogy sikerrel járnak és a megvalósulás során több település is csatlakozik melléjük… Mindenesetre ők elindultak…

 

TutiHír

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít