Menu

Ünnepi táncház Szalonnáékkal

 

2015-03-17 10:59:09

 

Szombat délelőttönként nem túl sietős felkelés után szívesen hallgatom Vinkó József „Szellem a fazékból” című műsorát, amely hetekkel ezelőtt a szalonna gasztro- és kultúrtörténetét járta körül, és amelyben megszólalt a finom eledel (tudják: kenyér nélkül, mert az hizlal) megnevezését becenévként viselő remek prímás, Pál István is. A nemzeti ünnep előestéjén nem katonáztunk, hanem tapsoltunk-táncoltunk: remek táncház volt a Víz utcában – igen, Szalonnával, az immáron Liszt Ferenc-díjas zenésszel.


Kegyelmi pillanat volt látni a szombat este egyik főszereplőjének testvérét, Esztert a Csángó Fesztiválon: ahogyan megigazította ruháját, sminkjét a nagytermi tükörben fellépés előtt, az maga volt a költészet – a „várandós nők a legszebbek” toposz életre kelt. Ha a versek világából vett párhuzamokkal akarnánk leírni a Szalonna és Bandája (további tagok: Gombai Tamás – hegedű, Ürmös Sándor – cimbalom, Doór Róbert – nagybőgő, Karacs Gyula – brácsa, Gera Attila – fúvósok) muzsikáját, azt mondhatnánk, volt abban tüzes rapszódia, pattogós epigramma, sőt, a tárogatónak köszönhetően érzelmes elégia is: a több mint 160 évvel ezelőtti történéseket idéző muzsika, a kárpátaljai és rábaközi dallamvilág a virtuóz cimbalommal és a gyönyörű énekkel sokszínű lírát vonultatott fel. És – hála Szalonnának, a remek mesélőnek – az ízes anekdota sem hiányzott a felhozatalból.

 

alt

Fotógaléria elérhető a képre kattintva




Szintén a Kossuthon hallható újfent hosszabb szünet után a Körkapcsolás, amelyben szombat délután a Fradi-meccset kommentáló megemlítette Busai zöld gyepre lépését. Jászberényben is élnek Busaiak (Zsuzsanna és Norbert), akiket öröm látni, ha a pályán (helyesebben: táncparketten, balettszőnyegen) vannak. Az ünnepi táncházban gömörire és magyarbődire tanították a szoknyás és nadrágos népeket, hogy aztán a vigasság a szabad táncos kalotaszegiben és a mezőségiben tetőzzön. És ami a legfontosabb: az FTC-vel ellentétben (gól nélküli döntetlenre végeztek a focisták) a Vizuban mindenki nyert: zenész, táncos vagy az asztal mellett üldögélő egyaránt.   


Dante Isteni színjátékának a hőse 35 évesen Beatricét elveszítve irányt vesztett, rossz útra tévedt. Pál István is lassan 35 lesz, de ő jó úton jár – amíg nála a hegedűje, ez nem is lehet másképp. Ebben pedig a mellékelt ábrát látva nagy az egyetértés város- és országszerte.


P.T.

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít