Menu

Amerikai foci: ismét pályán a Jászberényi Rozsomák

2015-02-27 09:52:09

 

 

Egy év szünet után ismét a Div. II-ben szerepel a Jászberény Wolverines amerikai focicsapata. Az előző szezont kihagyó egyesületnél jelentős változások történtek az elmúlt hetekben, melyekről Balogh Kornélt kérdeztük. Az egyesület új elnökével a bajnokságra való felkészülésről és célokról is ejtettünk szót.


- Kezdjük a változások sorát az egyesület vezetésében történtekkel. A közelmúltban közgyűlést tartottak. Mi történt ott?



- Decemberben lemondott a régi elnökség, új vezetést kellett választani az egyesület élére. A közgyűlésen a tagok engem választottak elnöknek, Varga Krisztián és Bábosik Dénes pedig alelnök lett. Az elnökség tagja maradt Varga Zsuzsanna. Így mi négyen vezetjük most az egyesületet. A korábbi elnöknek, Bús Dánielnek, valamint Fejes Árpádnak és Farkas Gyulának, akik az elnökség tagjai voltak, ezúton köszönjük meg eddigi önzetlen munkájukat. 


- Milyen lehetőségeket tudtok biztosítani azoknak, akik megkeresnek benneteket, s szeretnék ezt a sportágat űzni?



- Szerencsére a kezdetekben nem kell hozzá sok minden, csak akarat, meg sportolásra alkalmas ruha. A szakmai hátteret mi biztosítjuk, így van ideje mindenkinek eldönteni, hogy megragadja-e ez a csodálatos sport. A lehetőség adott, és számtalan továbblépési pont van. Immáron kilencedik éve működik csapatunk, így ráfért az együttesre a vérfrissítés. Be kellett látnunk, hogy ha nem változtatunk, elrohan mellettünk a mezőny. Már nem elég, hogy egy baráti társaság szabadidőben lejár focizni a fieldre. Egyre komolyabban kell vennünk az egészet, hiszen ez a sport sokkal többet adhat nekünk, mindannyiunknak. Összeállt a magyar válogatott és Tamás Gergő személyében már most van egy kerettagunk. Többen a fejlődésük alapján sikerrel vehetik a későbbiekben ugyanezt az akadályt, csak kitartás és elhivatottság kell mellé. Az egyik legnagyobb tehetségünket épp a napokban kereste meg két német és egy szerb csapat is, szerződést ajánlva neki. Ez remek lehetőség a sporton keresztül, hogy valaki külföldön kezdhesse meg továbbtanulását. Van két volt játékosunk Angliában is, szóval kiugrási lehetőség is akad, ha az ember igazán elhivatott.


– A tavalyi szezonban nem volt az amerikai focibajnokság résztvevői között jászberényi csapat. Mivel telt ez az esztendő?



- A tavalyi évet arra szántuk, hogy összeszedjük a csapatot, s az idei évre terveztünk komolyabb eredményt. Egy év kihagyás után idén ismét elindulunk a magyar bajnokságban, a Divízió II osztályban. Ezzel együtt a tavalyi szezont sem töltötték pihenéssel a játékosaink, mert más csapatokban kölcsönjátékosként szerepeltek. A rutinosabbak a Divízio I-ben, békéscsabai színekben szerepeltek, s ők a rájátszásba jutottak. A fiatalabbak pedig a Divízio II-ben, a Szolnok csapatában léptek pályára. Ők is a rájátszásba jutottak csapatukkal. Azaz, játékosaink végig edzették és játszották a tavalyi szezont is. Most pedig ismét összeállt a berényi csapat, azaz a Jászberényi Rozsomák. A tavalyi szezonról még annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy ősszel elindult a junior bajnokság (U-19), s a mieink a Szolnok-Debrecen-Jászberény alkotta együttesben szerepeltek. Ősszel első alkalommal írtak ki bajnokságot, egy egy hétvéges tornát, az U-17-eseknek. Itt is szerepelt játékosunk a Szolnok- Debrecen-Jászberény közös csapatban, amely a harmadik helyen végzett.


– Hogyan alakult, alakul a felkészülés a bajnoki rajtig?



- Januárban a februári salgótarjáni jótékonysági tornára kezdtük meg a felkészülést, de már akkor tudtuk, hogy a bajnokságban is saját csapattal indulunk. Salgótarjánban 25 saját és 3 vendégjátékossal álltunk fel és a csoportunkat megnyertük, majd a későbbi győztestől kaptunk ki a legjobb 3-ba kerülésért vívott találkozón. Az eredmény értékét növeli, hogy 10 olyan játékosunk volt, akik akkor játszották első felszerelésben vívott mérkőzésüket. Azóta is heti két edzéssel készülünk. Az egyiket a volt hűtőgépgyári sportcsarnokban, míg a másikat – jászberényi terem híján – Nagykátán tartjuk. A bajnoki szezon számunkra április 12-én kezdődik, amikor az Újpest Bulldogs 2 csapatához utazunk. Idén nálunk játszanak majd vendégjátékosok, mert most a békéscsabaiak vannak abban a helyzetben, mint voltunk mi tavaly. Amíg náluk játékos toborzás és csapatuk újjáépítése zajlik, a rutinos játékosaik a mi színeikben szerepelnek. Közöttük van egy válogatott kerettag, Krasznai Balázs is, aki idén a kezdő irányítónk lesz. Gyöngyösről is járnak át hozzánk többen, mert náluk tavaly nem sikerült egyelőre meghonosítani ezt a sportágat, viszont vannak, akik tehetségesek, s egy jó felkészülés után erősségei lehetnek csapatunknak.

alt


– Gondolom, hogy az edzések mellett felkészülési mérkőzéseket is játszotok majd.


- Igen, három felkészülési mérkőzést tervezünk márciusban. Ezek sorát a hetedikei békéscsabai vendégszereplésünk nyitja, ahol első nemzetközi mérkőzésünket játsszuk majd a kétszeres román bajnok és kétszeres ezüstérmes Kolozsvár Crusaders ellen. Március 22-én Székesfehérváron az Enthroners ellen lépünk pályára. Március 14-re vagy 28-ra szeretnék egy mérkőzést lekötni hazai pályára, de még nem tudjuk ki lesz az ellenfél. Ez egyelőre egyeztetés alatt áll.


– Milyen esélyekkel indultok a Div. II-es bajnokságban?

 

- A bajnoki rajt előtt nem lehet igazán esélyeket latolgatni, mert minden csapat sokat változott az előző szezonhoz képest. A mostani mezőnyből az Eagles és a Debrecen szerepel több éve a Divizió II-ben. A debreceniek sorait a szolnoki csapat játékosai is erősítik. Az Újpest 2 és a Győr 2 teljesen új együttes, azért indulnak mert az első számú csapatuk a kiemelt HFL Ligában szerepel. A Dabas és a Szekszárd fiatal csapatnak mondható, két szezonjuk volt eddig, míg a zalaiak több év kihagyás után vágnak neki ismét a bajnoki szezonnak. Így ezután nehéz megmondani, hogy melyik csapat mire lesz képes, ki vagy kik az esélyesek. Az Eaglesről annyit tudunk, hogy nagyon jó szakmai háttérrel rendelkeznek, hiszen a válogatottnál is dolgoznak a felkészítőik. Célunk, hogy lehetőleg minél több meccset nyerjünk. Rutinos játékosállományunk, ha összeszokik, akkor képes lehet a döntőbe is bejutni. A kiegyenlített mezőnyben persze ezt nem lesz könnyű elérni, hiszen a legtöbb mérkőzés kétesélyes lesz.

alt


– Hogyan álltok a gazdasági háttér biztosítása terén? Van elegendő támogató, aki segíti a bajnokságban való részt vételeteket?


- Egyelőre nincs főtámogatónk, de már sokan mellénk, mögénk álltak. Pályázunk városi támogatásra is, hogy a bajnoki szerepléshez szükséges anyagiakat előteremtsük. Természetesen nagyon szívesen fogadjuk a további támogatókat is.


– Az anyagiak mellett nagyon fontos a megfelelő szakmai háttér is, hogy céljaitokat elérjétek.


- A csapat szakmai háttere biztosított. A vezetőedző feladatokat én látom el, emellett a támadó alakulatot edzem és készítem fel. Az offense coordinatori (támadó alakulat) munkában Bábosik Dénes segít. Ő egykori saját nevelésű játékosunk, aki tanulmányai miatt az utóbbi években Budapesten játszott és szép sikereket ért el, Div. I-es és Div. II-es bajnoki címet is nyert. Most a szakmai stáb tagja, s játékosként is segíti csapatunkat. A deffensive coordinator egy régi visszatérő, Szabó „Safety” Gábor. Ő korábban több éven keresztül ellátta már ezt a feladatot. Neki segít Tamás Gergő, aki az erőnléti edzői feladatokat látja el, továbbá a védők hátsó alakzatának felkészítését végzi. A különböző korcsoportokban is ezek az edzők végzik a csapatok felkészítését.


- Mi a helyzet az utánpótlással?



- A felnőtt csapat mellett van U-19.es csapatunk és tavaly ősszel elkezdtük a 10-14 éves korosztály toborzását és edzését is. Sőt már két női csapattaggal is büszkélkedhetünk. Ezekben a korcsoportokban is folyamatosan várjuk a fiatalok jelentkezését.


Azok, akik szeretnének a Jászberény Wolverines tagjai lenni, az amerikai fociban szívesen kipróbálnák magukat, illetve támogatnák az egyesület munkáját a www.facebook.com/jaszberenywolverines oldalon és telefonon Balogh Kornélnál érdeklődhetnek/jelentkezhetnek a 30/907-0515-ös számon.


A Divízió II-es bajnokságban induló csapatok:


Budapest Eagles, Újpest Bulldogs 2, Zala Predators, Győr Sharks 2, Jászberény Wolverines, Szekszárd Bad Bones, Debrecen Gladiators, Fehérvár Enthroners, Dabas Sparks


A bajnokság lebonyolítása:



A csapatok sorsolás alapján négy alapszakaszbeli mérkőzést játszanak, kettőt hazai pályán, kettőt idegenben. Az első hat jut a rájátszásba, közülük az első kettő azonnal az elődöntőbe. A 3-6. helyezettek két párban küzdenek meg a másik két elődöntős helyért. A továbbjutók mérkőzhetnek majd meg az alapszakasz első két helyezettjével a döntőbe jutásért. E párharcok győztesei vívhatják majd a bajnoki döntőt.


A Jászberény Wolverines alapszakaszbeli mérkőzései:



április 12.

Budapest Bulldogs2 - Jászberény Wolverines


április 26.

Győr Sharks2 - Jászberény Wolverines


május 16.

Jászberény Wolverines - Debrecen Gladiators


június 13.

Jászberény Wolverines - Budapest Eagles

alt


A Jászberény Wolverines csapata hazai mérkőzéseit a volt hűtőgépgyári műjégpálya mögötti területen található labdarúgó pályán (Kelep Field) játssza.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít