Menu

Elszámoltatást!

2014-03-28 12:15:29

 

Az elmúlt hetekben a Jobbik 22 szakmai kabinet által kidolgozott 84 oldalas országgyűlési programjának két alappillérét (munkahelyteremtés, közbiztonság) mutattam be a tisztelt olvasóknak. Programismertető sorozatom harmadik – egyben utolsó – fejezetében az általunk megvalósuló elszámoltatás témaköréről szeretném tájékoztatni Önöket.

 

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt időszakban több volt az „elszámoltató biztos” mint ahány embert elszámoltattak. No, de mit is várhatunk attól a kormánytól, melynek belügyminisztere, az ex-országos rendőr főkapitány Pintér Sándor olajügyeit a kilencvenes években parlamenti vizsgálóbizottság is tárgyalta, majd a feltárt információkat, minden különösebb indoklás nélkül 85 évre titkosította?! A leendő Jobbik kormány nyilvánosságra hozza az ügynöklistákat, mert még mindig nemzetbiztonsági kockázatot és korrupciót okoz, hogy zsarolható személyek lehetnek a parlamentben, kormányban, állami hivatalok és cégek élén.

 

A közérdekkel ellentétes titkosításokat feloldjuk. Az elmúlt 24 év minden mocskos, korrupt ügyét a Fidesz és az MSZP közösen titkosította. Ha nincs félnivalójuk, miért őrizgetik ezeket a dokumentumokat? A kommunista luxusnyugdíjakat visszavágjuk, az így megspórolt milliárdokat elosztjuk a kisnyugdíjasok között. A kommunista vezetőket elszámoltatjuk. Az MSZMP átjátszott vagyonát visszavesszük. Az elrabolt állami vagyon még visszaszerezhető, ezért felülvizsgáljuk a privatizációt. Az elmúlt 24 év politikusbűnözőit is elszámoltatjuk. Visszaéléseinek feltárása céljából életre hívjuk a Pongrátz Gergely Nemzeti Igazságtételi Központot. A parlamenti ciklusok végén minden parlamenti képviselőt kötelező vagyonosodási vizsgálat alá vetünk. Ennek a lehetőségét szúrópróbaszerűen fenntartjuk a megyei közgyűlések és a települési önkormányzatok képviselői számára is. A kötelező vagyonosodási vizsgálatot kiterjesztjük az 5000 főnél nagyobb lélekszámú települések polgármestereire is.
 

Törvények előtti egyenlőséget! Eltöröljük a mentelmi jogot. A politikus ugyanolyan ember, mint bárki más. A képviselőket visszahívhatóvá tesszük. Büntetőjogi felelősséget vezetünk be a politikai döntésekért. Dupla büntetést adunk a politikusoknak. Ha már az sem tartja be a törvényeket, aki alkotja, akkor hogyan várjuk el a társadalomtól? A politikusok, választott közéleti tisztségviselők esetében a büntetési tételeket az alapesetben kiszabhatóhoz képest kétszeresére szigorítjuk.

 

Budai Lóránt
országgyűlési képviselőjelölt
önkormányzati képviselő
 
Fizetett politikai hirdetés
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít