Menu

Nagy magyar télben...

2013-02-15 09:58:58

 

Cseh Tamás Széna tér című számára gyülekeztek a Szentkút téren azok az emlékezők, akik a körülzárt Budáról 68 évvel ezelőtt kitörő katonák áldozata előtt kívántak fejet hajtani. Hétfőn délután a Jobbik jászberényi alapszervezete tartott megemlékezést a második világháborús emlékműnél.

 

alt- A kitörés emlékezete egyre élőbbé válik. A budai hegyek erdeiben fennmaradt katonasírokat egyre többen látogatják, néhány helyen már emléktáblát is állítottak. Orszagosan azonban csak Cseh Tamás és Bereményi Géza közös munkája, az 1997-es albumon megjelent Széna tér című dal állít emléket az ostrom magyar és német áldozatainak. Egy valós emlékmű állítása azonban mind a mai napig várat magára - fogalmazott beszédében Budai Lóránt a párt helyi elnöke.

 

Ezt követően Székely Mihály Tamás tolmácsolásában elhangzott Reményik Sándor Nagy magyar télben című verse, majd Turóczi György idézte fel a Budai várból való kitörés tragikus körülményeit és végkimenetelét.

 

- Bár a kitörés nem járt sikerrel, mégis van üzenete. Azt üzeni, ha baj van, közös erővel kell mindent megtenni, hogy a dolgok jobbra forduljanak, világnézeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül - összegezte az események tanulságát Turóczi György.

 

Az emlékezés méltó zárásaként Székelyné Túri Anita énekelte el a Valahol Európában című dalt.

 

{youtubejw}dLo2MLNxV_s{/youtubejw}

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít