Alakul a HIV-vakcina

2012-11-07 18:23:00

 

Az első és eddig egyetlen megelőzésre szolgáló HIV-vakcina humán klinikai próbái során nem tapasztaltak káros mellékhatásokat, a vakcinát biztonságosnak vélik - jelentették be kanadai kutatók.

   

A SAV001-H jelű vakcinát a kanadai Nyugat-ontariói Egyetem munkatársai fejlesztették ki a Sumagen Canada elnevezésű cég támogatásával. A SAV001-H az egyetlen fejlesztés alatt álló HIV-vakcina Kanadában, és világszerte is csupán pár helyen zajlanak ilyen kísérletek.
   

A kutatók azt remélik, hogy a mostani eredményeket követően a klinikai próbák záró szakasza is sikeres lesz, aminek alapján kereskedelmi forgalomba kerülhet az első HIV-vakcina.
   

A vakcina első humán klinikai próbáit márciusban kezdték meg, miután az Egyesült Államok gyógyszerügyi hatósága, az FDA megadta rá az engedélyt. A klinikai próbába 18 és 50 év közötti HIV-fertőzött férfiakat és nőket vontak be, akiket véletlenszerűen két kezelési csoportba osztottak be.
   

A teszt eredményei szerint a SAV001-H vakcina befecskendezése után nem jelentkeztek káros mellékhatások a résztvevőknél, miközben az eddigi, köztes adatok szerint egyes páciensek vérében  jelentősen megnövekedett a HIV-1 antitestek termelődése. Az eredmények alapján a kutatók biztonságosnak vélik a vakcinát, és alkalmasnak tartják arra, hogy a humán klinikai próbák következő szakaszát megkezdjék vele.
   

A HIV-vírus által kiváltott AIDS-ben eddig 28 millió ember halt meg szerte a világon, és több mint 34 millió HIV-fertőzöttet tartanak számon jelenleg is.


MTI


Hír megosztása