Menu

A kék Duna mentén keringők

2012-08-21 08:18:16

 

Egy forró, augusztusi vasárnap délután, a durván támadó nap erejét magába szívó, főtéri beton, hőgutának kitett műanyag székek, nézők és fellépők. Minden együtt volt tehát ahhoz, hogy az államalapító királyunk ünnepéhez kapcsolódó, szórakoztató programok sorába illesztett BaHorKa-koncerttel valami ne stimmeljen. De minden stimmelt.


A BaHorKa öt éve kötelező tananyag. Három lány – Balogh Melinda, Horváth Sára és Kaszai Lili – bűvöl bennünket, akik a Jászság Népi Együttes Boldog lelkek tánca című műsorában kezdtek el együtt énekelni. Bemutatkozó koncertjüket 2007-ben, a XVII. Csángó Fesztiválon adták. Boldog lelkek, akiket hallgatni boldogság. Kicsiknek is, nagyoknak is.


Mindhárman szerepelnek más, népzenés-világzenés formációkban is, s emiatt hiányzott ezúttal a trió nevéből a harmadik szótagot tulajdonló Kaszai Lili. Helyettese a príma Paár Julianna, a dzsesszes, popos népzenét játszó Tárkány Művek énekese volt.


Magukkal hozták Hegedűs Zoltán mesélő-prímást és Hegedűs Luca cimbalmost is, akikkel a gyerekeknek készült, Széles a Duna című produkciójukat énekelték, táncolták és muzsikálták bele nyárvégi Lehel vezér térbe.

 

alt




A BaHorKa nem először szólítja meg népdalokkal a gyerekeket. Zenélő kalendáriumukkal, a jeles napok, ünnepi szokások dalos-játékos feldolgozásaival évek óta járják az óvodákat, iskolákat. Most a szabadban tiszteltek meg tiszta hangjukkal egy kisebb felnőtt- és gyerekseregletet. Méghozzá úgy, hogy a profin felépített, vállukig érő színpad előtt kellett bemutatniuk a műsorukat, mivel az utánuk következő zenekar már felpakolta oda a szerelését… Ám ez sem állt útjába a történet (és a Duna) folyásának.


A mesélő, egykoron kalocsai legény, ifjúkorára emlékezett, mikor is otthagyta városát és kedvesét, Mariskát. Nekivágott az országnak a Duna mentén, hogy megnézze, milyenek máshol a lányok. Gyalog, lóháton, szekéren, ladikon és úszva haladt előre, majd vissza… Amíg Mariska otthon olyan keservesen sírt, hogy még a Duna is megáradt tőle, ő bejárta a Bácskát, a Sárközt, a Mezőföldet, a Dunakanyart, a Rábaközt. Mariska közben elindult utána, és a legény, bár leányban gazdag vidékeket keresett fel, elunta a vándorlást, és a szél, amelyik, hej!, a Dunáról fúj, hazavitte őt Kalocsára, egyenesen Mariskája karjaiba, onnan meg a lakodalomba…


Az énekes lányok a mese fonalát dalaikkal gombolyították fel. A szüleik mellől fiúkat és lányokat csalogattak magukhoz közös táncra, játékra és dalolásra – csinos lajbiba s más egyébbe öltöztetve őket.


A BaHorKának nehéz ellenállni. Finoman dolgozó hallójárat- és lélekvájárok. Azt mondták, hogy ennek az előadásnak a zenei anyagából várhatóan 2013 áprilisára lesz CD. Sokan vannak úgy, hogy a Dunából a vizet kanállal kimernék, csak végre a kezükbe foghassanak egy BaHorKa-lemezt.


Kun Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít