Menu

Márciusi döntéseit hozta a jászberényi önkormányzat

2012-03-14 09:58:03

 

Szerdán délelőtt 10 órakor kezdődött Jászberény képviselő-testületének soros márciusi ülése. Ezen a képviselők számos előterjesztésről döntöttek. Többek között Jászberény Város 2012. évi Környezetvédelmi Akciótervének elfogadásáról, Jászberény Város  Polgármesteri Hivatalának létszámemeléséről, Jászberény Város sportjáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról, Jászberény Város Önkormányzatának vagyonáról és vagyongazdálkodásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról, a HPV elleni védőoltás költségeinek átvállalásáról szóló 10/2010. (IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról. Az önkormányzati ülésen történtekről honlapunk online tudósított.

 

10.00

 

Az ülés négy hiányzóval vette kezdetét, Szatmári Antalné, Magyar Levente jelezte távollétét, Győri János késve érkezik, Gedei József képviselő pedig nem jelezte előre hiányzását. 

 

Az előre meghirdetett napirendről Szabó Tamás polgármester javaslatára levették egy ingatlan telekhatárának rendezésére vonatkozó témáját, mivel a tulajdonos jelezte erre való igényét. Ezt követően a napirendet elfogadta a testület.

 

10.15

 

A testület elsőként öt sürgősségi indítvány napirendre vételéről döntött, ezek közül egyet a testület üzleti érdekek védelme okán zárt ülésen tárgyal. Elsőként a Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra parancsnok kinevezésének véleményezésére írt előterjesztést támogatták ennek értelmében: "a hivatásos tűzoltóság vezetőjének kinevezését megelőzően a kinevezési jogkör gyakorlója kikéri a működési területen működő települési önkormányzatok képviselő-testületének a véleményét. A szükségessé váló felmentésről az érintett önkormányzatokat- az érintettel történő közléssel egyidejűleg- tájékoztatni kell.”


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója a Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának Szabó Szabolcs Gábor hadnagy urat javasolta, aki a parancsnoki tisztséget 2012. április 1-jétől töltené be. A kinevezést megelőzően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója kérte a képviselő-testület véleményét a vezető kinevezésével kapcsolatban.

 

alt

 


Új tűzoltóparancsnok

 

Fózer Tibor parancsnok kiegészítésében elmondta, hogy az országos katasztrófavédelembe integrálódott tűzoltóságon belül letrejött megyei, illetve helyi katasztrófavédelmi egységek kialakításának következménye, hogy a parancsoki feladatkörök módosultak. A katasztrófavédelmi kirendeltséghez tartozik a gazdálkodási, humánpolitikai, illetve szakhatósági kérdések rendezése, a tűzoltósághoz, pedig a tűz- és káresetek szakmai mentésének irányítása. Minősített esetben a két vezető közösen vesz részt a munka irányításában. Elmondta, hogy április 1-jétől ő fogja ellátni a katasztrófavédelmi kirendeltség vezetői pozícióját, az általa javasolt munkatárs pedig átveszi tőle a tűzoltóparancsnoki feladatokat.


Visszavonták a támogatást
 

Az Új Színházért Alapítvány támogatásáról, támogató színház kialakításáról szóló korábbi önkormányzati. határozat hatályon kívül helyezésére és eszközök átvételére írt sürgősségi indítvány elfogadásával folytatódott az ülés.
 

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete korábban döntött az Új Színházért Alapítvány támogatásáról, befogadó színház kialakításáról, amelyhez összesen 5.200.000 Ft támogatást is nyújtott. A határozat 3. pontja alapján a támogatás összegéből megvásárolt eszközöket az Alapítvány köteles tételesen leltárba venni, és amennyiben a színházi működtetést 5 éven belül megszünteti, azokat térítésmentesen át kell adnia az önkormányzat tulajdonába.

 

A határozat alapján színpad, világítástechnikai eszközök, tartószerkezetek és színpad mellvédtakaró függönyök kerültek beszerzésre, amelyek a Jászberény, Fürdő u. 3. szám alatti Lehel Filmszínház épületben kerültek elhelyezésre.


Az Alapítvány képviseletében dr. Várszegi Tibor kuratóriumi elnök nyilatkozott, hogy az alapítvány tulajdonában lévő eszközöket legkésőbb 2012. március 31. napjáig át kívánja adni Jászberény Város Önkormányzata részére.

 

10.25

 

Marosszentgyörgy (Románia) Községgel testvértelepülési megállapodás megkötéséről is határoztak a képviselők.

 

Jászberény Város Önkormányzata hagyományosan jelentős szerepet vállal a testvértelepülési kapcsolatok létesítése és ápolása terén. Az együttműködés alapvetően a civil szféra, azaz a polgárok kezdeményezésén alapszik, de kereteit az önkormányzatok biztosítják. Azonban csakis azok a kapcsolatok bizonyulnak hosszútávon életképesnek, amelyeket alulról jövő kezdeményezések révén a lakosság, illetve civil szervezetek tartalommal töltenek meg.

 

Marosszentgyörgy és Jászberény között a kapcsolat a két település kulturális kapcsolataiból fakadóan, civil kezdeményezésre jött létre, hiszen a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyeskar és a jászberényi Déryné Vegyeskar között régóta igen kiváló viszony áll fenn. 2011. május 7-én Jászberény város polgármestere, valamint Marosszentgyörgy város polgármestere egy baráti megállapodást írtak alá - a marosszentgyörgyi kóruséneklés 100. évfordulója alkalmából -, amelyben a településvezetők már rögzítették a kulturális, intézményi és egyéb területekben rejlő együttműködési hajlandóságukat. Korábbi egyzetetések eredményeként ezúttal a testület kinyilvánította szándékát a testvértelepülési megállapodás megkötésére is.

 

Víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos feladatokról


Az előterjesztés értelmében Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Jászberény Város Polgármesterét, hogy Jászberény város víziközmű rendszere üzemeltetésének átadását a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. részére készítse elő, a feltételrendszer kialakításáról folytasson egyeztetéseket és a megállapodás részleteit dolgozza ki a JVV Zrt. szakembereinek közreműködésével. Az indítvány elfogadása közben Győri János képviselő megérkezett, Budai képviselő tartózkodott a szavazáskor.

 

A képviselő-testület két ülése között történt fontosabb eseményekről írt tájékoztatók megtárgyalására tértek át a képviselők. Budai Lóránt arra volt kíváncsi, a polgármester miért nem értesítette a Neszűri munkacsoportot arról, a látogatásról, amelyet a Neszűri romos épületeknél tett. Majd azt kérdezte, ő miért nem tarthatta meg lakossági fórumát pilitikai rendezvényként a Tiszti Klub kistermében, ahol korábban a városi tanácsnok egyeztethetett a Jászkerület Kft. és két szervezet képviselője. Szabó Tamás válaszából kiderült, a hatósági eljárás keretében tett látogatást a helyszínen, és utólag összefoglalóan több ilyen látogatásról fog összefoglaló jelentést küldeni a bizottságnak. Nagy András városkapcsolati tanácsnok elmondta, az említett egyeztetésen a Jobbik neve nem hangzott el, így nem tud válaszolni a kérdésére. A tájékoztatót az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló beszámolóval és a lejárt határidejű határozatkoról szóló tájékoztatóval együtt elfogadta a testület.

 

10.45

 

A Jászberény Város Önkormányzata 2012. évi Összesített Közbeszerzési Tervének jóváhagyására írt előterjesztés kapcsán Budai Lóránt arra volt kíváncsi, mikorra készül el a Víz utcai székház a Jászság Népi Együttes táncosai számára. Lányi László városfejlesztési irodavezető elmondta, hogy a tervezett határidő június, a pontos időpontot még nem jelölték ki. A közétkeztetés tárgyában kötött  új szerződésre vonatkozó kérdésre Sas Krisztina válaszából kiderült, hogy még jelenleg is közbeszerzési eljárás folyik az ügyben, de az iskolai tanév végéig tisztázódni fog a helyzet.

 

Szabó Tamás elmondta, hogy tájékozódott a Belügyminisztériumnál a székház építése ügyében. Ott azt a tájékoztatást kapták, hogy le kell folytatni a jelenlegi eljárást, és utána a közbeszerzés végeredményének tudatában lehet majd látni, megvalósulhat-e a kivitelezés az adott határidőre. Tamás Zoltán városfejlesztési bizottsági elnök elmondta, a közétkeztetést is érintik olyan országos közigazgatási változások, melyek miatt csak nyárig hirdették meg a közétkeztetést. A Víz utcánál pedig a hét folyamán születhet döntés. Közben Gedei Józsf képviselő is megérkezett, így a testület 13 főre egészült ki. A testület az ő tartózkodásával elfogdta az előterjesztést.

 

alt

 

 

10.55

 

2012. évi Környezetvédelmi Akcióterv



Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a „Jászberény Város Környezetvédelmi Programja 2011-2015” című komplex dokumentációt - mely szerint a Program hosszú távú célkitűzése, hogy hozzájáruljon Jászberényben a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek a biztosításához - jóváhagyta. A cselekvési irányokat, intézkedéseket és a végrehajtás eszközeit az átfogó célokhoz rendelten kell meghatározni. Az átfogó célok elérését az 1 évre vonatkozó tematikus akciótervben meghatározott fő célkitűzések, célok, intézkedések és cselekvési programok szolgálják. Gedei József képviselő a huszárlaktanya területén lévő tavat is érintő útépítésre vonatkozóan tett fel kérdést. Szabó Tamás elmondta, nincs szó a tó betemetéséről, a tó rehabilitálását vették tervbe.

 

Budai Lóránt három kérdést tett fel: Felül kívánják-e vizsgálni a lomtalanítási helyszíneket, illetve fogják-e ellenőrizni azokat? Hogyan kívánják megszüntetni a neszűri illegális hulladéklerakást?

 

Lányi László válaszában elmondta, enyhültek azok a jelenségek, amelyek a lomtalanítást rendszeresen kísérték, a JVV Zrt. munkatársai pedig igyelkeznek is megelőzni ezeket. A startmunka program pedig célozza az illegális hulladéklerakók felszámolását is. Juhász Dániel alpolgármester elmondta, a Neszűrben található illegális hulladéklerakóknál elhelyezett szemét mennyiségéből egyértelmű, hogy nemcsak Jászberényből, de a környező településekről is kerül oda szemét.

 

Győri János képviselő arra kérte az illetékeseket, hogy a lomtalanítási felhívásokat időben és úgy tegyék meg, hogy a külterületen élők is fel tudjanak készülni rá. Az előterjesztést egybehangzó igennel elfogadták a képviselők.

 

11.25

 

A Jászberény Város 2011. évi költségvetési előirányzatainak megállapításáról szóló önkormányzati rendelet módosítására írt előterjesztést Gedei József tartózkodásával fogadta el a testület.

 

Bővül a létszám

 

A polgármesteri hivatal létszámemelésére írt előterjesztés tárgyalására tértek át a képviselők. Budai Lóránt megfogalmazta csodálkozását afölött, hogy költséghatékonyság címén az önkormányzat közel 70 dolgozót bocsátott el az utóbbi másfél évben. Az előterjesztésről úgy vélekedett, nemcsak azok számára a megváltozott munkaképességű emberek számára megalázó, akiknek helyet biztosítanának a hivatalban, hanem az elbocsátottak számára is. Szabó Tamás elmondta, mivel a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy ezt a megoldást válassza a hivatal, érdemes megragadni a csökkent munkaképességű embere foglalkoztatásának ilyen útját is. Dr. Gottdiener Lajos jegyző elmondta, részt vett a személyek kiválasztásában, és azt látta rajtuk, örülnek, hogy végre valaki álláslehetőséget ajánl nekik, nem érezték megalázónak a helyzetet. Hozzátette értékes embereket tudnak felvenni, akik hasznos munkával tudják segíteni a hivatal működését. Gedei és Budai képviselők tartózkodásával elfogadták az előterjesztést.


11.35

 

A Jászberény város Önkormányzata 2010. évi zárszámadásának elfogadásáról szóló előterjesztés tartalmazza a Szőlő utcai egykori nővérszálló értékesítéséről meghozandó döntést is. Budai Lóránt korábban és most is felvetette, hogy a városnak miért nem éri meg hasznosítani és nem értékesíteni az épületet. Szabó Tamás elmondta, az önkormányzatnak nem dolga például szállodát üzemeltetni, a hivatalnak fenntartói feladatait kell ellátni, és olyan helyzetet kell teremtenie, hogy adott esetben egy vállalkozó meg tudja teremteni azt, ami hasznot hozhat neki és a városnak egyaránt. Hajnal-Nagy Gábor elmondta, az épület jelenleg üresen és igen rossz állapotban van, hasznosítására az önkormányzat nem képes. Budai és Gedei képviselők nemmel szavaztak, az előterjesztést elfogadták.

 

Döntés a sporügyekről

 


A Jászberény Város sportjáról szóló önkormányzati rendeletet a megalkotása óta három alkalommal módosították. A módosítások okai között elsődlegesen a sporttámogatási rendszer kisebb mértékű átalakítását, illetve az időközben elfogadott sportkoncepció érdekében szükséges változásokat említhetjük.


A jelenlegi előterjesztést és ezzel az új rendelet megalkotását a sportról szóló 2004. évi I. törvény jelentős változása, a társasági adóról és az osztalékról szóló 1996. évi LXXXI. törvény alapján a látvány-csapatsportok sportegyesületei részére nyújtható támogatások megjelenése, továbbá a sporttámogatás elveinek átalakítása indokolja.


Az önkormányzati sporttámogatási rendszer átalakítása egységes elvek alapján, olyan prioritások figyelembevételével történne, mint a sportszervezet utánpótlás-nevelés területén végzett tevékenysége, az adott sporttevékenységet rendszeresen űzők száma, különösen az igazolt sportolók száma, a sportszervezet képzett edzőinek száma és végzettségük foka, a sportszervezet tagdíjbevétele, a sportszervezet átlátható, ellenőrizhető, törvényes gazdálkodása, a sportszervezet sportstatisztikai mutatói, a társasági adóról és az osztalékról szóló 1996. évi LXXXI. törvény alapján kapott a látvány-csapatsportok sportegyesületei részére adott támogatás aránya, stb.

 

alt




A sporttámogatási rendszer átalakítása nagyobb átláthatóságot eredményez, egyenlő esélyt kínál a támogatás elnyerésére és objektív - mindenki által megismerhető – szempontrendszert teremt. Ugyancsak fontos a beszámolási kötelezettség alapelveinek és rendszerének meghatározása, a támogatható szervezetek meghatározása, a támogatási szerződéssel ellentétes felhasználás lehetséges következményei, az önerő mértékének előírása, stb.


A fentiek miatt a rendelet olyan mértékű átalakítása válna szükségessé, hogy célszerűbb egy új rendeletet alkotni és a jelenleg hatályban lévőt hatályon kívül helyezni.

 

Juhász Dániel alpolgármester elmondta, a rendelet megalkotásával tisztázni szeretnék az egyesületek támogatási rendszerét, szeretnék a pénzek nagy részét pályázati úton elosztani. Előtérbe kívánjék helyezni a diák- és az utánpótlás sportot, figyelemmel követik az egyesületi tagságot, az edzők képzettségét és a tagdíjfizetéseket. Reményét fejezte ki, hogy az új rendszernek csak nyertesei lesznek, az egyesületek megtanulnak pályázni, és más források is elérhetőek lesznek így számukra.

 

Budai Lóránt arra vonatkozóan tett fel kérdést, vettek-e részt szakemberek a rendelet megalkotásában. Juhász Dániel elmondta, a korábban megtartott sportfórumon már esett szó az új rendeletről, amely elkészítésekor személyesen is  folytatott egyeztetéseket szakvezetőkkel.

 

Gedei József elmondta, a város életének egyik meghatározó része a sport. Cáfolta, hogy szervezetlen keretek között zajlott volna a sporttámogatások elosztása, és jó irányúnak tervezte a mostani rendeletet is.

 

Az előterjesztést a testület 13 igennel elfogadta.

 

12.05

 

A Jászberény Város Önkormányzatának vagyonáról és vagyongazdálkodásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására írt előterjesztéshez Budai képviselő fűzött kérdést. Idézte az előterjesztés azon mondatát, mely szerint az "önkormányzati vagyonnal gazdálkodók a rájuk bízott vagyont kötelesek megőrizni, a felelős gazdálkodás szabályai szerint kezelni és gyarapítani". Arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethető ez össze az ingatlanértékesítésekkel. A polgármester válaszában úgy fogalmazott, az ingatlanok ésszerű értékesítése nem mond ellent az idézett mondatban foglaltaknak. Az épület értékesítésével esélyt kap arra, hogy ne romoljon tovább, és kezelése olyan helyrekerüljön, ami a közvetve gyarapíthatja a várost. Az előterjesztést Budai és Gedei képviselők nem szavazatával elfogadták a képviselők. A polgármester 10 perces szünetet rendelt el.

 

12.40

 

Új rendelet védi a közterületet

 

A város közterületének rendjével, használatával és hasznosításával kapcsolatos helyi előírásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotására írt előterjesztés kapcsán Juhász Dániel alpolgármester elmondta, hogy a közterületek állapotának és rendjének javítása közös érdek. Ehhez az új rendelet jó alapot adhat. Differenciáltabb szabályozást kívánnak bevezetni, szem előtt szeretnék tartani a tisztább városképet. A rendelet önmagban ugyan nem tesz rendet a város közterületein, de alkalmazásával hozzájárul a városképp elfogadhatóbbá tételéhez. Az illetékes bizottságok elfogadásra javasolták a rendeletet.

 

Budai képviselő véleménye szerint a rendelet csak arról szól, hogyan szerezzen az önkormányzat minél több pénzt. Idézve a rendelet néhány passzusát arra a következtetésre jutott, hogy azokat a Jobbik aktivistáira szabták, hiszen ők szoktak szórólapozni, standokat állítani, plakátokat ragasztani.

 

Baranyi László képviselő a városnéző lovas fogat üzemeltetésére kérdezett rá, ami a különböző díjszabásokkal ellátott körzetek határain át járja a várost, emiatt szerinte nincs értelme bevenni az előterjesztésbe.

 

Juhász Dániel válaszában elutasította, hogy a rendeletet a Jobbikra szabták volna, őt személy szerint mindenféle plakát zavar, ami egy magán vagy társasház falára villanyoszlopaira kikerül. A rendelet nem a Jobbik ellen, hanem az illegális plakátolás ellen szól. A rendelet efogadása után a cégeknek fizetniük kell, ha óriásplakátokat akarnak kihelyezni a város közepére. Baranyi képviselő kérdésére elmondta, a rendelet azokra vonatkozik, akik üzletszerűen gumikerekes kisvasúttal járja városnéző céllal a várost, a tervezet azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a több körzetet érintő kereskedelmi tevékenységet folytatókra a drágább árkategória vonatkozik.

 

alt

 

 

13.15

 

A Regionális Fejlesztési Tanács által támogatott jászberényi kiemelt projektek további támogatására írt előterjesztés előzménye, hogy több képviselő számos alkalommal arról tett tanúbizonyságot, hogy a turisztikai célú fejlesztést a továbbiakban nem kívánja támogatni. A városi strand és termálfürdő fejlesztéséhez azonban Jászberénynek 1 milliárd forintos támogatás állna rendelkezésre.

 

Szabó Tamás az előterjesztésben a fürdőfejlesztés kapcsán úgy fogalmazott: "Annak érdekében, hogy a városunk számára a Regionális Fejlesztési Ügynökségnél rendelkezésre álló 1 milliárd forintos fürdőfejlesztési összeg más régióbeli település által felhasználható legyen, célszerű döntést hoznia a képviselő-testületnek, hogy támogatjuk-e a projektet, vagy sem.

 

Személy szerint a város polgármestereként továbbra is támogatom a fejlesztést, azonban az ország érdeke az, hogy a 2013-ig tartó uniós ciklus végéig minél több EU-s forrás felhasználása megtörténhessen Magyarországon. Amennyiben az 1 milliárd forintos fürdőfejlesztésre elkülönített támogatási összeg Jászberényben történő felhasználásának nincs támogatottsága, úgy célszerűnek tartom átengedni a lehetőséget más magyar városnak, ahol az adott képviselő-testület többsége kiáll egy ilyen volumenű turisztikai fejlesztés mellett. Az előterjesztést követő döntés után a Képviselő-testületi határozatot továbbítani fogom a pályázati forrás kiírója felé, hogy adott esetben szabadítsa fel, vagy továbbra is különítse el Jászberény számára az 1 milliárd forintot."

 

Az ellenzéki képviselők egyaránt a fürdőberuházás további támogatása ellen foglaltak állást, hangsúlyozva, hogy nem a fejlődés van ellenükre, pusztán az ésszerűséget hiányolják a tervekből Baráth László hozzátette, egy kisebb léptékű fürdőfejlesztés mellett ki tudna állni annak érdekében, hogy azok is megfelelő szolgáltatást tudjanak a városi strandon igénybe venni, akiknek nincs lehetősége más városba elutazni.

 

A testület Gedei József tartózkodása és Juhász Dániel nem szavazata mellett a fürdőfejlesztés támogatását célzó döntését visszavonta. Az ipari park megvalósítása mellett azonban továbbra is kiállt.

 

Ezt követően több ingatlanról döntöttek a képviselők.

 

13.55

 

A Jászberény Város Önkormányzata és a Szent Erzsébet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. között létrejött közhasznúsági megállapodás módosítására írt előterjesztés tárgyalására tértek át a képviselők. A 2008. április 18-án közhasznúsági megállapodást 6. pontja értelmében a felek megállapodtak abban, hogy a mindenkori éves – a kórháznak nyújtandó – támogatás összegéről a tárgyévet megelőző év november hónap 30-ig tárgyalásokat kezdenek. Amennyiben a felek tárgyév január 1-ig nem állapodnak meg a támogatás mértékéről, akkor az önkormányzat új megállapodásig az előző időszakra vonatkozóan irányadó támogatási összeg időarányos részét utalja át a kórháznak. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az önkormányzat a negyedévente 25 millió Ft-ot, azaz éves szinten 100 millió Ft támogatást biztosított a kórháznak.

 

Az önkormányzat vezetése a kórház menedzsmentjével történt egyeztetés után – figyelembe véve a költségvetésben alkalmazott takarékossági lépéseket, valamint a kórház gazdasági helyzetét – arra az álláspontra jutott, hogy 2012-ben nem kívánja támogatni a megállapodásban foglaltak szerint a kórház működését. Ez azt jelenti, hogy újabb megállapodás megszületéséig az önkormányzat 2012-től nem biztosítja az utóbbi évekhez hasonló mértékű, 100 milliós Ft-os támogatását a kórháznak. Ennek megfelelően a felek kölcsönös egyetértése mellett a megállapodást akként szükséges módosítani, hogy az eddig évente biztosított önkormányzati támogatás biztosítása határozatlan ideig – vagy újabb, ilyen tárgyú döntés meghozataláig – felfüggesztésre kerüljön.

 

Budai Lóránt a döntés okára vonatkozó kérdésére, Szabó Tamás elmondta, értesülése szerint május 1-jétől állami fenntartásba kerül a kórház, a fenntartóváltás is indokolja a támogatás megvonását, de semminemű szakmai hátránya és negatív eredménye nem lesz az elvonásnak. Budai Lóránt felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a kórház leselejtezett bútoraiért jelentkezők, azok elszállítása után felgyújtották azokat, hogy belőlük a vasat értékesíteni tudják.

 

Az előterjesztést Gedei József tartózkodásával fogadta el a testület. Egybehangzó igennel fogadták el a képviselők a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosítására írt előterjesztést is.

 

A HPV elleni védőoltás költségeinek átvállalásáról szóló önkormányzati rendeletet hatályon kívül helyezték, majd a Humán Papilloma Vírus által okozott méhnyakrák és nemi szervi szemölcsök elleni négykomponensű védőoltás térítésmentes biztosítására, az önkormányzati védőoltási program sikeres lebonyolítása érdekében – tekintettel a HPV elleni védőoltás költségeinek átvállalásáról szóló 12/2010.(IV. 22.) önkormányzati rendeletben foglaltakra – háromoldalú együttműködési megállapodást kötött az MSD Pharma Hungary Kft.-vel és a Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.-vel.

 

A szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása szigorítja a lakókörnyezet rendbentartására vonatkozó jelenleg érvényes szabályozást. Budai Lóránt kérdésére, hogy hányszor szankcionálták a rendeletet be nem tartókat pontos válasz nem érkezett. A módosítást egybehangzó igennel elfogadták a képviselők, ahogyan a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendelet módosítását is.

 

Az önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratának módosítására írt előterjesztést az illetékes bizottságok elfogadásra javasolták. Budai képviselő írásban hétfőn kérte a városvezetést, hogy vizsgálja felül a város intézményeinek alapító okiratait és tegye elidegeníthetővé az ott található vagyontárgyakat. Hiányolta, hogy azóta nem érkezett válasz a javaslatára. Szabó Tamás türelmet kért a képviselőtől, jelezve, hogy megfontolás tárgyát képezi a felvetése. Az előterjesztésben szereplő valamennyi javaslatra rábólintottak a képviselők, akárcsak az önkormányzat SZMSZ-ének módosítására.

 

14.20

 

Interpellációs válasz a polgármestertől írásban született Baráth László februári testületi ülésen (is) megtett felvetésére a csapadékvíz-csatorna kivitelezésével kapcsolatos anomáliák ügyében. A képviselő élt a viszontválasz jogával. Mivel azonban a rendelkezésére álló két perc bővítését hiába kérte, véleménye második részét csak napirenden túl, az ülés végén fejthette ki. A testülettel ellentétben a polgármesteri választ Baráth képviselő nem fogadta el.

 

Szabó Tamás kifejtette, megtiszteltetésnek érzi, hogy - miután idén bezárul a Jászok Világtalálkozójának jász településeken megtartott első köre - jövőre Jászberény rendezheti a világtalálkozót. Erről a testület hamarosan dönteni is fog.

 

Budai Lóránt a polgármesterhez címezte azon közleményét, hogy március 5-én a Neszűri munkacsoport ismét meglátogatta az ottani hulladéklerakót, ahol pártmolinókat is találtak.

 

Hajnal-Nagy Gábor bejelentette, hogy szeretettel várja a városlakókat körzetbejárásán március 21-én, amely a huszárlaktanyánál kezdődik.

 

Szabó Tamás elhívta a figyelmet a március 15-i programokra, melyre várják a lakosságot.

 

Baráth László ezután kapott lehetőséget válasza kifejtésének golytatására. Ennek lényegében a közbeszerzéssel és kivitelezéssel kapcsolatos törvényi szabályozásokra hívta fel a figyelmet, melyek meglétének megállapítása szakértői feladat. Hozzátette, a jászberényi média valamennyi képviselője számára eljuttatta az interpelláció és a válasz teljes anyagát.  Ennek megfelelően hamarosan honlapunk is részletesen beszámol a válaszról és az interpelláció hátteréről.


Rédei - Sárközi

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít