A Neszűr alkonya (II. rész)

Történeti áttekintés az elmúlt húsz év sikertelenségeiről       


2011-08-18 15:55:11

A Magyar Vöröskereszt támogatásával a Neszűrben még 2003-ban elkezdődött egy aktív részvételen alapuló közösségfejlesztési program, mert „egyedül nem megy”, azaz a Neszűrben élők nélkül nem lehet a helyzeten változtatni. Bármilyen akció csak úgy lehet eredményes, ha ők abban tevékenyen részt vesznek. E programhoz a Jászsági Vöröskereszt a Nemzetközi Vöröskereszttől 1,1 milliót nyert el, az önkormányzattól pedig 1 milliót kapott.


Természetesen ez a munka is egy alapos helyzetfelméréssel kezdődött, amiben a jászberényi főiskola szociális munka-szakos hallgatói is részt vettek. Megállapították, hogy 2003-ban a Neszűrben 310 bejelentett lakos élt. (2005-ben már 254 családot vettek számba!). Az ott élők 25%-a  egyedülálló, idős ember, nagyobb részük nem tulajdonos, hanem bérlő, de a bérleti viszonyok is kuszák, nem lehetetlen, hogy egyszerűen „kunyhófoglalók”.


A területen nincs ivóvízellátás, a fúrt kutak vize nincs ellenőrizve, áramellátás sincs mindenütt, nincs szervezett szemétszállítás, a WC-k ürgödrösek, az utak gyakran járhatatlanok. Van viszont két élelmiszerbolt, van egy gyermektábor, mely alkalmas a közösségi élet színteréül szolgálni. 


Közösségfejlesztés a Vöröskereszttel


A felmérés után elkezdődött a közösségszervezés. Előbb egészségügyi szűrések történtek – vérnyomás, vércukor, koleszterin, csontritkulás mérés – és felvilágosító előadásokat tartottak, elsősegély-nyújtási ismereteket adtak át. Ősszel-tavasszal lomtalanítási akciót szerveztek a kint élők aktív részvételével. Az egészséges ivóvíz biztosítása érdekében egy artézi kút fúrására is sor került a nagykátai út elején. A polgármesteri hivatal egy szociális munkást is alkalmazott akkor. Polgárőrség alakult, a Lehel Vadásztársaság a kóbor ebek elszaporodásának megállításában adott segítséget.


A program vezetője Máté Éva – akkori vöröskeresztes titkár - elmondta, nem kis dolog volt például azt elérni, hogy a Jászkun Volán biztosítson olyan buszjáratokat, ami a gyerekeket beviszi reggel az iskolába, délután meg hozza vissza. Nyári tábort is szerveztek a neszűri gyerekeknek a gyermektáborban, ahol szervezetten és tartalmasan teltek a szünidő napjai. A két bolt vezetője is bekapcsolódott a programba, az egyik mellett egy focipálya méretű sportpálya létesült, ahol számos programra került sor, elkezdődtek a főzőversenyek, melyek a kint élőket és a városiakat is összehozták.

 

alt



A 2005-ös évben újabb pályázatok révén 1 millió hatvanezer forintos támogatást kapott a Jászsági Vöröskereszt, mert a programot folytatni akarták. Az eredeti cél ugyanis, önálló érdekérvényesítésre képes önszerveződő közösség nem alakult ki a területen. Ez azért figyelmeztető jel is lehetett, hogy nincs erő az összefogás megtartására, csak egy vezető, irányító szervezet segítségével működnek a dolgok.


Számos programra került sor ebben az évben is a két bolt „vonzáskörzete” révén. Az neszűri rendőrőrs létrehozására is történtek lépések. A neszűriek összefogási igényét érzékelni lehetett, a Vöröskereszt által szervezett társadalmi munkákba egyre többen bekapcsolódtak. Végül megalakult a Hajta-Öregerdő-Neszűr Egyesület (HÖN). A Vöröskereszt szerepe ezzel megszűnt, vállalt feladatukat teljesítették.


Csak arra nem gondolt senki, hogy a szervezőerő, mely a Vöröskeresztben megvolt, az új civil szervezetben nincs benne. Így ez a program sem hozott olyan tartós eredményt, mint ami lehetőségként benne rejlett. Máté Éva nyugdíjas lett, az elindított közösségi programok közül a Szíjártó József által támogatott főzőversenyek „tartják” magukat.


A HÖN egy időre a politika vitorlájába fújta a szelet, majd elnökváltás következett az egyesület élén. A neszűri gyerekek számára évente többször is rendez az egyesület programot, a Mikulás, a karácsony sosem marad el. A kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő gyerekek számára külön is keresik a lehetőségeket a támogatásra, s példaképül állítják őket a többiek elé. Sok család azért tudja, a gyermekek iskolázását kell minden eszközzel segíteni, s ehhez vannak, akik támogatják is őket.


Mindez azonban egy-egy csepp a tengerben, hiszen a Neszűr alapvető gondjai, a rossz közbiztonság, a közszolgáltatások hiánya, a munkanélküliség, a cigányok helyzete mind megoldatlanok.


Újabb törekvések


Az önkormányzat 2009. január 28-án újabb határozatot fogadott el a „Neszűr helyzetének rendezésével kapcsolatos teendőkről” . Ebben szerepel, hogy a VV Zrt. a tulajdonviszonyokat (ismét) tárja fel, és a rendezésre tegye meg a szükséges lépéseket. A városi rendezési terv módosítására 3 milliót is elkülönítettek. Továbbá 15 millió forintot arra szánt a város, hogy a neszűri ingatlanok vásárlására legyen forrása. Ebben a határozatban határidők (2009 nyara!) és felelősök is meg vannak nevezve.


A feladatok koordinálását Sas János képviselő kapta. A végzett munkáról 2010. március 18-án számolt be a testület előtt. A 10 oldalas tájékoztatójából az tűnik ki, hogy a neszűri ingatlanok tulajdonviszonyainak tisztázásába fogtak, létrehozták a Neszűri Irodát – technikával és emberrel felszerelve - a Dózsa Gy. út elején, ahová ügyük intézéséhez az érintettek bemehettek. A Földhivatal – időközben elektronikussá lett - nyilvántartásából adatokat kértek és kaptak.


Aztán 2009 tavaszán elkezdődtek a neszűri bejárások dűlőről dűlőre, s megalakult a Neszűri Intéző Bizottság. A Sas-jelentésben az áll, hogy a 2569 földterületből 2417 tulajdonosával sikerült egyeztetniük, de 152 tulajdonosával semmilyen módon sem. Ekkor 5 (öt!) ingatlantulajdonos térítésmentesen felajánlotta neszűri földjét az önkormányzatnak. A bejárások augusztus végéig zajlottak. A nyilvántartások egyeztetése, pontosítása, az iroda költségei 2,5 millióba kerültek.


A bizottság munkálkodása érezhető eredményekre nem vezetett ekkor sem. Kiderült, hogy az  ingatlan-nyilvántartásba számos új tulajdonos nincs bejelentve, a változások sincsenek jelentve, a hagyatéki eljárások lefolytatva, mert maguk az érintettek nem intézték ezeket! A közbiztonság helyzete nem változott, ugyanúgy feltörik a kunyhókat, lopnak, a terményeket leszedik, mint korábban. Jászberényben rendőrhiány van, így a neszűri irodában sem tudnak a rendőrök rendszeresen megjelenni, nemhogy a területet bejárni.


Azt azonban megtapasztalták, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat tevékenysége folyamatos a Neszűrben, minden jogszabályban rögzített feladatot ellát, segítik a kint élő családokat, gyerekeket. Odafigyelnek a kint élő 71 gyermekre és a 33 családra. Nos, ez volt 2010 tavaszán.


Még mindig várunk


Aztán jött 2010 őszén az újabb pályázati lehetőség. A gyöngyösi székhelyű Várunk Alapítvány 60 milliós EU-s támogatást nyert el, elsősorban a neszűri romák helyzetének javítására, és ismét elindultak felméri a Neszűrt.


A program egyik vezetője, Tasi Csaba szociálpedagógus a Jászkürt riporterének 2011- áprilisában elmondta, felmérésük során kiderült, hogy az átlag jászberényieknek nagyon téves információi vannak a Neszűrről, az ott élőkről.  Jelenleg ugyanis az állandóan ott élő mintegy 600 fő kétharmada nem roma származású. Az utóbbi 10-15 évben települtek a Neszűrbe főként Budapestről és az agglomerációs övezetből. A cigányság csak egyharmada az ott élőknek. A területen nem jó a közbiztonság, nincs közvilágítás, nincsenek közművek az áramellátáson kívül, nem megoldott a szemétszállítás, a berényiek egy csoportja odahordja ki a szemetét. Gyakorlatilag a családsegítőn kívül más nem foglalkozik érdemben az ott élőkkel.


A Neszűrben élők számára a legfontosabb a megélhetés, a munkahely lenne. Így a munka világába való visszavezetésükhöz láttak hozzá, mentorokat képeztek ki, hogy később is tudják segíteni a többieket. Felkészítést, tréningeket tartottak, az álláskeresés technikáit mutatták be, és igyekeztek önbizalmat adni a teljesen hitevesztett embereknek. Aztán kerestek munkáltatókat, akik alkalmaznák őket. Sikerült is júniusban hat embert elhelyezni, bár van, aki 2 hetet sem bírt ki az Electroluxnál. A példaképek több esetben elbuktak, mert előfordult, hogy környezete, ismerősei sikerrel beszélték le a munkavállalásról. A napszámos állapotban tartás is érdeke valakiknek, mert azért nem mindenki dologtalan segélyleső ott, sokan ebből tengetik életüket a Neszűrben.


Az is nehezítő körülmény, hogy sok munkahelyen, amikor megtudják, hogy a lakcím: Neszűr, azonnal lemondanak a munkavállalóról. Tegyük hozzá, a be-kijárás, akár csak a 31-es főútig, a buszmegállóig sem kis távolság. Hát még, ha télen nagy hó esik!


A Várunk Alapítvány projektje azonban még nem ért véget, keresik a munkaadókat, hogy álláshoz jussanak a neszűriek, segítik őket, hogy minél többeken tudjanak kikerülni a tragikus élethelyzetből. Az is biztos, hogy ilyen, az ott élők problémáit, személyes gondjaikat feltáró és megoldási lehetőségeket kínáló program még sose volt a Neszűrben élők számára.


A cigányokkal mi legyen?


A rendszerváltás a legnagyobb csapást talán a cigányság számára hozta. Ők voltak az elsők, akik a privatizált, át- és eladott, új tulajdonosok kezébe került gyárak, vállalatok kapuin kívülre kerültek. A teljes foglalkoztatottság lekerült a napirendről. Azóta segélyeken élnek, s úgy tengetik életüket, ahogy tudják. A lopás számukra nem bűncselekmény, nem erkölcsi kategória, hanem megélhetési. Magyarországon 20 év és öt kormányzati ciklus sem volt elegendő helyzetük megváltoztatására.


A neszűri állapotokat ez a körülmény is alaposan befolyásolta. Az ellehetetlenülés folyamatában a Neszűrbe kezdtek kiköltözni. Sokan vetik ma is Magyar Levente polgármester szemére, hogy ő költöztette ki a romákat oda. Ez nem teljesen igaz. Amikor kérdeztem egy esetre határozottan emlékezett. A 3-4-es dűlőbe valóban kikerült egy család, mert összeférhetetlen volt, a városi környezete nem tűrte életmódjukat, állandóan panaszkodtak rájuk. Végső megoldásként egy kisebb házat vett számukra az önkormányzat.


Rácz Tamás, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke is emlékszik az esetre, ő is csak egy önkormányzati közreműködéssel kikerült családról tud. Aztán a házat a család tagjai apránként elbontogatták, előbb a cserepeket, a tetőzet faanyagát. Ma már az alapot gaz növi be, megtalálni se lehet hol is van az önkormányzat segítő akciójának maradványa.


A város belterületén azonban sok, problémás cigánycsalád maradt, nem futott ki mindenki a Neszűrbe. Én magam is emlékszem arra, amikor a gondok végső megoldásaként maga a kisebbségi elnök saját zsebből adott párezer forintot, hogy valamely romatársa egy neszűri vityillóhoz hozzájusson. A problémakezelésnek azonban ez egy szélsőséges esete volt.


- Az a helyzet, hogy a városvezetés nem segített akkor, amikor lehetett volna – idézte fel a történteket Rácz Tamás. - Amikor szocpolos kedvezménnyel lehetett lakásokat építeni nem állt mellénk az önkormányzat. Pedig volt ehhez vállalkozó kivitelező, az állam adott 2,2 milliót. Csak építési telek nem volt a városban, s nem is törekedtek arra, hogy legyen. Nyolc lakást tudtunk felépíteni ezzel a lehetőséggel 1997-98-ban. Rengeteget dolgoztunk, harcoltunk ezért az ügyért, de nem segített a város.


Fellapozva a korabeli Jászkürt újságot meg is találtuk a beszámolókat. A leírások szerint faházak épültek volna, ezt az építési hatóság, a főépítész nem támogatta. Olyannyira, hogy az Ártér utcában akkor épített két ház téglaépítésű lett, másként nem kaptak hozzá engedélyeket. Az is gond volt, hogy építési telkek sem voltak Jászberényben, a régi kis parasztházak lebontásakor pedig nem engedtek a kis telkekre újat építeni. Ez a hozzáállás persze nemcsak a romákat sújtotta.


Rácz Tamás elnök sok hibáját sorolta a városvezetésnek.


alt-    Elkészítettük és képviselő-testület az előző ciklusban el is fogadta az antiszegregációs tervet. Azóta a megvalósítására egy tollvonás sem történt. Pedig 1 milliárd 200 milliós támogatás jöhetne ide – állítja Rácz Tamás. – Ez a Neszűrt is érintené, lehetne az állapotokon javítani. A felzárkóztatás, a beintegrálás történhetne, persze nem egyik napról a másikra.  Ma már meggyőződésem, hogy az itt kialakult helyzetről 90%-ban nem a romák tehetnek.


Nincs recept


Ha minden tényezőt nem is, de azt azért figyelembe kell venni, hogy a Neszűr sem egységes. A városhoz közelebbi 1-2, 3-4-es dűlőkben él a legtöbb romacsalád.  Ott a legrosszabb az állapot sorolják ismerőseim. A legtöbb együttélési probléma is ott van, de a lopások, a termelvények eltűnése is itt a leggyakoribb. Persze azt is meg kell kérdezni, hogy kik azok a tulajdonosok, akik a romáknak eladták a szerszámoskamrájukat!


A 7-8-as dűlőben járva csak egy romacsaláddal találkoztam. Meglepett, hogy mindenki köszönt, a gyerekek is! Persze, hisz én idegenként jártam arra. Az idősebb férfiak közül egy utánam is szaladt. Félve közölte, hogy nem bírja egyedül a birtokát lekaszálni, lesz segítsége, akkor rendbe hozzák. Magyarázkodását nem értettem, de kiderült valami ellenőrnek, hatósági embernek nézett, s azt hitte a földek művelését, gazmentes állapotban tartását voltam ott ellenőrizni. Miután tisztáztuk a helyzetet a bolt/kocsma – ami a közösségi élet színtere - előtt beszélgettünk még. Hozzá hasonló sortársai – meglehetősen lesoványodva, szinte fogatlanul – közül többen is a Hűtőgépgyárból kerültek ki a kilátástalanságba. Többük családját is elvesztette, semmilyen reményt nem látnak, csak tengetik életüket.


Szóba került, hogy a Vöröskereszt 2011 tavaszán konyhakerti növények termesztéséhez segítette a rászoruló családokat, a hátrányos helyzetűeket, hogy a szükséges zöldségfélék egy részét maguk termeljék meg. A Neszűrben tíz család kapott ilyen lehetőséget. Nevetve mesélték, hogy ki mit csinált a vetőmagvakkal. A foghagymát említették – ami dugványozás céljára volt a csomagban -, azzal finom volt a pirítós, amire rádörzsölték. Nem szóltam semmit, csak arra gondoltam, segíteni csak azon lehet, aki maga is akarja. A Várunk Alapítvány tevékenységének is ez az alapja.


A dűlő egyik átjárója közelében felfedeztem egy kisharangot, mely szépen rendezett környezetben áll. Kérdeztem ki kondítja meg. A fiatalember ismerte a szokást. A közelben lakó valamelyik gazda minden délben megcsendítette. A hangjuk – mert régen minden dűlőben volt csengettyű – az újeredői szőlőkben is hallható volt. Az ott dolgozó szőlőmunkások így tudták, hogy dél van. Ma már csak akkor szól, ha a dűlő valamely tulajdonosa, lakosa meghalt. A régi szokásokat őrző emlékezet tehát még él. Talán ez a legjobb ma a Neszűrben.

 

Kiss Erika


Hír megosztása