A Csík Zenekar és Kiss Tibi rulez!

2011-08-14 11:04:14

Uralkodnak, bizony, és ez így nagyon rendben van. Királyságuk nem államforma, a hangokat és az érzéseket uralják. Tömegek járulnak elébük, ők pedig mind a tizenhat kezükkel csak szórják és szórják a valódi aranyakat közéjük.

Ritkán hagyom magamat – még oly’ jó zenészektől sem – meghatni, de a XXI. Csángó Fesztivál nyitógálájának első részében nem térhettem ki a torokszorulás elől. Hogy melyik dallal csapott le rám védhetetlenül ez a fojtogató öröm, nem is lényeges: a sötétben, a Szabadtéri Színpad csordulásig megtelt nézőterén feltűnés nélkül lehetett összefacsarodni…

Minden egyformán popzene – a folk, a rock, a blues, a funk, a reggae, a jazz és a többi. Mi vagyunk a nép, kedvenceink – muzsikáljanak akár kevéssé populáris stílusban – a népzenészeink. A magyar népzenét receptre is fel lehetne íratni; a fenséges Csík Zenekarral garantált a gyógyulás. De elrepít a Quimby királyi különgépe is, Kiss Tibor énekessel, gitárossal, dalszerzővel (és mindenmással) a pilótaülésben. Ha ők összebútoroznak, jöhet a gyógyító repülés… Lesz, ami elringasson.

Galéria

A Csík Zenekar huszonhárom éve tudatosan épít a Magyar Királyi Tébolydát messze kerülőkre, akiknek a nép és a nemzet, vagy a magyar kultúra fogalma nem ostoba jelszavakat hív elő a fejükből. Vérprofin és nagy szívvel játsszák a magyar paraszti zenét, és ugyanilyen minőségben emelik be a repertoárjukba a hazai kortárs rockzene arra érdemes dalait. Nem kiált senki ízlésrendőrségért, amikor Kispál és a Borz-, Quimby-, vagy éppen Presser-számokat cimbalmoznak és hegedülnek. A helyükön vannak ezek a dolgok.

Helyénvaló volt Kiss Tibi vendégszerepeltetése a berényi fesztiválindítón, és jogos volt zsúfolt ház is. Nem azért értek össze emberek vállai a színpad két oldalánál, a falak mentén, mert úgy nevelték őket, hogy légy szerény, fiam, és a fal mellett közlekedj, hanem azért, mert egyszerűen máshol már nem akadt hely!

A népzene átölelte a rockot. Kézen fogta, hazavezette. Ez tényleg szerelem. Kiss Tibi eleve babérkoszorúval a homlokán léphetett színpadra, a Quimby már húsz éves, majd – sikolyok, tapsvihar és szolid tombolás közepette – a Csík Zenekarral összesimulva, előre kitervelt módon, hat nóta (közte négy saját siker) erejéig felkorbácsolta a kedélyeket. Nem bántuk.

A gálaműsor második részében a szerbiai és a venezuelai táncosok, zenészek tették oda nagyon magukat. Maradt is a helyén a közönség. A tánccal mindenütt üzennek. Azt üzenik, hogy a szavak néha semmit nem jelentenek.

Kun Tibor