Szent Iván-éji tűzugrás
A szemerkélő eső és a pocsék iőjárás ellenére meglepően sokan jöttek el Jászberényben a Múzeumok éjszakájával egybekötött, megelőlegezett Szent Iván-éji tűztáncra.
Éjfél előtt nem sokkal még csak egy-két esernyő alatt összekucorodott párocska, és néhány, a Kárpátia koncert hangulatában duhajkodó fiatal kóborolt a gimnázium előtti téren. A zene már szólt, a büféskocsinál páran már megvették a hangulatalapozó sörüket. A Szentháromság tér közepén tárcsában parázslott a tűz.
Éjfél után Molnár László tárogatómuzsikája csendült fel a templomtoronyból. Ekkorra már népes hallgatóság gyűlt össze, családok, barátok néptáncosok és a szomba esti szórakozási lehetőséget kereső fiatalok állták körbe a Szent Iván-éji tüzet. A tárogató sírását olyan csendben hallgatta a jelen lévő nagyjából kétszáz ember, mintha a Himnuszt játszották volna. Ezt követően azonban az önfeledt mulatozásé lett a főszerrep.
Főállású fanyalgóknak sem lehet egy rossz szava a szombat esti tűztáncra. A Jártató Táncegyüttes csakúgy, mint minden alkalommal, most is dinamikus, vérpezsdítő táncot adott elő, Dudás Dániel kreatív koreográfiája méltán nyerte el a közönség tetszését.
Nem csoda, hogy a sietősen konferáló Szűcs Gábornak visszakoznia kellett, amikor a produkció végén máris hívta volna a következő műsorszámra a közönséget, de a táncosokat jutalmazó taps csak nem akart szűnni, a jártatósok pedig nem hagyták veszni a díjazást, hajlongtak rendületlenül.
Végül csak elkezdődhetett az este főattrakciója, a tűzugrás. Az országban egyre több városban, így nálunk is újjáéledt a Szent Iván-éji tűzugrás hagyománya. Eszerint, azok a párok, akik Szent Iván éjszakáján átugranak a tűz felett, egész évben együtt maradnak. De a tűzugrásnak nem feltétlenül szükséges párral nekivágni. Egyedül is megugorhatja bárki a lángokat, és cserébe a 16. századi hagyomány szerint megtisztulást nyer.
A kezdeti ódzkodás után, melyet a Jártatósok önkéntes tűzugrása oldott fel, hamarosan beindult a tűzugró nagyüzem, és csak úgy röpködtek a párok a tűz fölött. A végén már úgy kellett ráparancsolni az indulókra, hogy várják be, amíg az előttük ugrró földet ér, csak aztán induljanak. Sokan vagy úgy gondolták az első ugás nem tisztította meg őket eléggé vagy biztosra akartak menni párjukat illetően és többször is átszelték a lángokat. Az ősi hagyományban állítólag parázson is sétáltak, szombat éjszaka azonban erre a produkcióra valahogy nem akadt önkéntjelentkező, így csupán az említés szintjén parázslott el a levegőben a kósza gondolat.
A tűzugrást követően még nem eresztették szélnek a megtisztult résztvevőket, hanem közös tűztáncra invitálták az esőkabátos publikumot. Hamarosan kettő majd három, összekapaszkodott emberekből font kör vette körül a kezdetben irtózatosan fústölő, majd csendesen lobogó máglyát.
A Jártató Zenekar úgy gyorsított a zene ritmusán, ahogy a kezdeti ballépések hamvukba holtak. Mikor már mindenki egyszerre dobbantott, és egyszerre fordult, olyan misztikus összhang alakult ki a körben táncoló emberek között, mely meghazudtol minden, a magyar széthúzásról szóló köznapi beszédet. Egyszerre örült, és egyszerre, egy irányba lépett mindenki. És ehhez nem kellett más, mint megfogni a kinyújtott kezeket. Három-négy koreográfia gyors betanulása után nemhogy fogyatkozott volna az érdeklődők száma, de egyre többen álltak be az amatőr táncosok közé.
Negyed órával azután, hogy a nagytemplom tornya elütötte a hajnali egy órát az előzetes terveknek megfelelően elindulhatott a Szent Iván-éji fáklyás futás a városközpont körül. Jó tucatnyi futó fogott fáklyát és vette az irányt a Szövetkezet úti híd, a Zagyva-part és a promenád után újra a gimnázium előtti tér felé. Mindenki szabadon dönthetett mennyit fut, de ekkorra a tűztáncoló korai Szent Iván-éji tömeg java része fülében a jártató dallamokkal majd a hegedű altató szavával gondolni sem akart már a futtatókra. Inkább abban bizakodva indult haza, hogy 2010-ben is lesz Szent Iván-éji tűztánc.
Rédei Panni